Több év után kitálalt A szürke ötven árnyalata rendezője

Volt konflikt bőven.

Valóságos rémálom volt A szürke ötven árnyalata forgatása, mert a rendező és a trilógia szerzője, aki egyben a film egyik producere is volt, szinte semmiben nem értettek egyet.

A rendező, Sam Taylor-Johnson nem is vállalta a másik két rész elkészítését, mert nem szereti, ha beleszólnak a dolgába. Taylor-Johnson úgy fogalmazott, hogy teljesen kiszáradt és levegő után kapkodott, mert E.L. James minden döntését megkérdőjelezte. Taylor-Johnsonnak félidőben már romokban hevert az önbizalma, mert James úgy bánt vele, mintha teljesen inkompetens lenne.

A szürke ötven árnyalata
web

„Kemény menet volt ez a forgatás, teljesen ki voltam ütve” – mondta a rendező több évvel a forgatás után, a Stylist magazinnak adott interjújában. Taylor-Johnson A szürke ötven árnyalata traumája után a munkába menekült: elvállalta a Gypsy című tévésorozatot.

Az árnyalat-trilógia következő részének rendezője, James Foley azonban remekül érezte magát a forgatáson, a másodikkal együtt a harmadik részt is elkészítette - A szabadság ötven árnyalata hagyományos módon Valentin nap környékén kerül majd a mozikba, jövőre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!