Az Iszaka Kotaro japán író Mariabitoru című könyvén alapuló, Bullet Train című filmben öt bérgyilkos egy Tokióból Moriokába tartó vonaton találja magát. Felfedezik, hogy küldetéseik összefüggésben vannak egymással. Az út során kérdésessé válik, ki szállhat le élve a vonatról és mi várja őket a végállomáson.
A Sony Pictures stúdiónál készülő film forgatókönyvét Zak Olkewicz írja Leitch közreműködésével.
A stúdió reményei szerint sikerül még idén ősszel leforgatni a filmet. Mivel a történet egyetlen helyszínen leforgatható, könnyebben betarthatók a munkálatok során a koronavírus-járvány miatti egészségügyi előírások.
A Harvill Secker brit kiadó nemrég bejelentette, hogy jövőre kiadja angol nyelven Iszaka Kotaro könyvét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!