A telefon, amivel csak telefonálni lehet

Manapság már az számít újdonságnak, ha kevés a funkció. A Light Phone egy numerikus billentyűzeten és a LED kijelzőn kívül nagyjából semmit mást nem nyújt.

Az elmúlt pár évben legtöbbünk életének szerves részévé vált a folyamatos telefonozgatás. Nem is csoda, hiszen mára már olyan készülékekkel rohangálhatunk, amelyek nagyjából bármit meg tudnak csinálni, amit régebben általában csak számítógéppel lehetett. Arról nem is beszélve, hogy amennyi alkalmazást le lehet tölteni, sosem fogyunk ki a lehetőségekből, legyen az egy farm építgetése, vagy sárkányok nevelése.

Aztán ott van a messenger is, ami talán a tanulni vágyó egyetemisták legnagyobb ellensége. Egyszerűnek tűnik, hogy csak fogjuk, lenémítjuk, kikapcsoljuk az értesítéseket, majd lerakjuk a szoba másik felébe, de mégis rengetegszer előfordul, hogy pár perc múlva, valahogy mégis újra ott van a kezünkben és nyomkodjuk is újra bőszen.

Light Phone
www.thelightphone.com

Míg a legtöbb gyártó folyamatosan azért küzd, hogy a lehető legtöbb és legérdekesebb funkciókat sűrítse legújabb készülékébe, addig két vállalkozó úgy döntött, hogy érdemes lenne megpróbálni kiszakítani az embereket az okostelefonok függéséből és visszatérni az alapokhoz. Ennek jegyében megalkották a Light Phone-t, ami igyekszik annyira minimalista lenni, hogy nagyjából tényleg nem lehet rajta semmit csinálni, csak azt amire, a telefont eredetileg feltalálták, azaz, hogy - meglepő módon - telefonáljunk vele.

Okkal vetődik fel a kérdés, hogy, de hát ha ezt tényleg nem lehet semmi másra használni, miért nem elég egy pár ezer forintos nyomogatós készülék? Nem tudjuk.

Light Phone
www.thelightphone.com

Azt viszont igen, hogy egész dizájnos lett. Egyszerű, kifinomult, de mégis mutatós. A készülék egyedisége egyébként abban rejlik, hogy tényleg azokat célozza meg, akik néha ki akarnak lépni a folyamatos írogatás, netezgetés véget nem érő körforgásából, ugyanis át lehet rá irányítani az összes, elsődleges telefonunkra beérkező hívást. Mivel pedig ennek a kis kütyünek más funkciója nincs, ha otthon hagyjuk az okostelefont, nem kell attól tartani, hogy az egész napunkat a sokszor felesleges, de annál élvezetesebb böngészéssel töltjük el, miközben mégsem vagyunk teljesen elvágva a külvilágtól.

Light Phone
www.thelightphone.com
Light Phone
www.thelightphone.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!