Ezt a hal-adást megint bírni fogod

Kötelező felmondása lett a Szenilla nyomában, de még így is bőven élvezhető a Pixar legfrissebb animációja.

13 évvel ezelőtt egy különös mentőkalandra hívott minket a Pixar, amiben tengeralatti világot járva próbáltak meg hőseink megmenteni egy kis bohóchalat. Mind a történet eredetisége, mind pedig az animáció gyönyörűsége miatt a film óriási közönség és kritikai siker volt. Hát most ez is kapott egy folytatást - pedig az olvasólámpás stúdió nagyon fogadkozott, a Szörny Rt. előzményfilmje kapcsán, hogy ezután már csak az eredeti ötletekre fognak koncentrálni. A végeredményt elnézve, azért annyira nem orrolunk meg rájuk.

Szenilla nyomában
imdb.com

A hagyományoknak megfelelően a Pixar ismét egy kisfilmmel vezeti fel a nagy mozit. Ezúttal pedig egy kis csigaforgató viszontagságos napjába kapunk betekintést. Ha David Attenborough is megszólalt volna a képek alatt, akkor még azt is elfelejtettem volna, hogy animált állatokról van szó, annyira realisztikus volt az egész. Az állatok, a tenger, a homok, a növények, mintha élő organizmusok lennének.

Szenilla nyomában
imdb.com

Aztán jöhettek a Szenilláék, akik a 13 év alatt semmit sem öregedtek. Az animáció még szebb, a tengerfenék még tündöklőbb és gazdagabb lett. Bár, hogy őszinte legyek a film nem sokat mert kockáztatni. Fogták az első rész történetét, egy kicsit visszacsupaszították és megtoldották szenillás elemekkel. Vagyis most nem Némó nyomába eredünk, hanem Szenilla szüleinek a nyomába. És bár a karakterek eredetiek, a kaland szórakoztató, a látvány lenyűgöző, valahogy mégis hiányzik belőle az a bizonyos plusz, amitől a Pixar mozijai korábban elvarázsolták a nézőt.

Szenilla nyomában
imdb.com

A film egyáltalán nem rossz, sőt. A gyerekek imádni fogják a bájos karaktereket, a felnőttek bírni fogják a humort, és bőven lesznek benne mindenkinek izgalmas részek. Valahogy mégis egy lecke kötelező felmondásnak érzem. Tavaly például a stúdió Agymanóinak kapcsán pont az eredetiséget díjaztam. De most, Szenilláéknál ugyan érződik a jó szándék, valahogy azonban mégis csak egy sima sztorit kaptunk, egy halról, aki nagyon vágyik a családjához és nem fél átúszni egy egész óceánon, na meg jó pár vizes csövön, hogy végül megtalálja azt.

Szenilla nyomában
imdb.com

Kreativitásban most egyébként most sem volt hiány. A film kétségtelenül legszórakoztatóbb karaktere Hank a polip, akit mindenki imádni fog. Aztán a sorozatos poénok Kautczy Armandra kihegyezve szintén nagyon ütöttek. Az pedig, hogy a What a Wonderfull Worldöt sikerült egy remek montázzsal új kontextusba helyezni ismét csak dicséretes.

Szenilla nyomában
imdb.com

Összességében a Szenilla nyomában egy újraforgatott sztori, sok kedves és emlékezetes karakterrel. Csodálatos vizuális megoldásokkal, bájos mondanivalóval és kedves humorral. Ugyanakkor mégis hiányzik belőle az igazi Pixar varázslat. Amitől még élvezets mozi lesz, de kiemelkedni az ide szezon animációs kínálatából nem fog.

Értékelés: 8/10.

Akinek ajánlom: Cuki tengeri vidrákra vágyó természetbarátoknak.

Akinek nem ajánlom: Azoknak akik, leginkább Némót néznék a vásznon. Nekik igencsak hiányérzetük lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!