Visszatérhet a TV2-höz Szabó Zsófi - írja a Blikk.
A bulvárlapnak egy bennfentes úgy nyilatkozott, "az utóbbi hetekben több műsorral kapcsolatban merült fel a neve, de a Mokkához a napokban alá is írt".
A portál kereste a TV2-t, akik nem erősítették meg az információt, ugyanakkor a csatorna küldött egy meghívót a Házasság első látásra című műsor hétfői sajtóeseményére, ahol az ígéret szerint minden kérdésre választ kapnak.
Szabó Zsófi 2009 és 2014 között szerepelt a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában. Ezután 2014 őszén az RTL klubhoz igazolt, ahol kisebb műsorok háziasszonya volt. 2019 és 2023 között a Reggeli egyik műsorvezetője volt, decemberben jelentette be, hogy távozik az RTL ébresztőműsorából.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!