Rengeteg képet igen, de történetet nem kapunk a The Last Jedi előzetesében

Minden esetre most egy ideig ezzel csillapíthatjuk Csillagok Háborúja étvágyunkat.

Idén decemberben folytatódik a Star Wars, már a nyolcadik résznél tart a sorozat. Legutóbb ugye ott engedtük el a történetszálat, hogy Rey megtalálta az évtizedek óta eltűnt Luke Skywalkert.

A nyolcadik résznek bőven lesz mit kibogoznia, hiszen nem tudjuk sem azt, hogy Luke miért bújdokolt, sem azt, hogy kicsodák Rey szülei. Nos megjött a The Last Jedi első trailere, amiből ugyan semmi nem derült ki a folytatást illetően, de legalább szép képeket kapunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!