Tegnap végre nálunk is újra esett a hó. Jófejség az éjféli korizás a jégpályán, ám azt az állatságot, amit New York utcáin négy srác művelt, semmi nem képes überelni. Azt eddig is tudtuk, hogy az Egyesült Államok a lehetőségek és a szabadság hazája. Szánhúzó kutyák helyett kreatív hőseink ezúttal egy terepjáró mögé kötötték magukat és snowboardokon szelték a város utcáit.
A rendőrség persze felbukkant és megállítva a kocsit átszóltak nekik: „Kaptunk egy fülest, úgyhogy most úgy teszünk, mintha beszélnénk veletek.”
Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy viszonyulnának hasonló helyzethez a hazai egyenruhások.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!