Ez az ember több műsort vezetett, mint ahány kilométert!

Tudod, hogy ki az a Sebestyén Balázs, ugye? Hallgatsz rádiót? Nézel tévét? Na, tudod te azt.

Balázs Show, X-faktor, Morning Show. Csak három példa a tengernyi Sebestyén Balázs által vezetett műsorból, de nem kell meglepődni ezen a mennyiségen, hiszen lassacskán – pontosabban, jövőre – már 20 éve lesz a szakmában!

Tegnap este sikerült bepillantást nyernem legújabb műsorába, a Nyerő párosba, aminek lényege, hogy sztárpárok (legalábbis, az egyik tagja mindenképp egy celeb) játszanak egymás ellen, össze vannak zárva 3 hétre, és mindenféle feladatokat teljesítenek – az egyik küzd, a másik meg fogad rá, mint egy versenylóra.

Miközben a párosok női tagjai potyogtak le a magasból, mivel minden rossz válaszért a mögöttük lévő fal előrébb jött, egyre kisebb helyet hagyva nekik, Balázsnak még egy nosztalgikus poénra is volt ideje. Ugyanúgy, ugyanolyan hanglejtéssel és átéléssel mondta ki, hogy „Induljon a fal!”, mint ahogy azt anno 5 évig folyamatosan.

Balázs Show

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!