Hétvége, jó idő, karnevál. A szombati nap is rengeteg jó programot tartogatott számunkra, kora délután például egy nosztalgia útra mentem a Kalandvárba, ahol kézműves kuckók, játékok és előadások várják a kicsiket, viszont amikor egy kislány „lenénizett”, úgy döntöttem, ideje távozni.
A Keleti udvarba látogatók végignézhették, hogyan rabolnak el néhány háremhölgyet, akiket sorba kötve vittek el. Tegnap is volt felvonulás, akik esetleg pénteken lemaradtak róla, vagy éppen annyira élvezték, hogy még egyszer szerették volna megnézni, a lehetőség adva volt. A Borok Utcáján tegnap este nyolc körül egy nagyon szimpatikus zenekar játszott, és az is kiderült, hogy a frontember eddig csak gólyalábon járkált itt. Igen, Szabó Balázsékról van szó, akiket öröm volt nézni, hallgatni és szeretni. Gyors helyszínváltás – a Fő téri színpadon a Quimby koncertezett, mutatjuk, milyen bulit csaptak. Ma este jön a Kiscsillag és a Vad Fruttik a Borok Utcájára, és a Csík zenekar a Fő térre. Ti mire mentek?Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!