A Quimby abszolút hangulatzenét csinál és tipikusan azon együttesek közé tartozik, akiknek a számait csak bizonyos időközönként hallgatjuk, akkor viszont szinte semmi mást.
Van, hogy a mobilomon csak Kispál, Hiperkarma és persze Quimby van. Na nem mintha hasonlítgatni szeretném őket, jesszus! Ez az időszak kábé félévente jön el és akkor nagyon érzem a zenét és természetesen a mondanivalót is. Csak én értem és a számok kizárólag rólam szólnak, gondoljuk ezt sokan.
Aztán ez az időszak véget ér és utána egy ideig képtelen vagyok ráhangolódni ezekre a muzsikákra. Mindig van kiváltó ok, ami aztán elhozza az újabb belehabarodást. Ez lehet egy buli, ahol valaki berak egy nótát és megjön a kedv, lehet egy esemény az életemben, amiről beugranak és igen, lehet egy új szám, de akkor annak olyannak is kell lennie! Ez most olyan.
Már csak abban reménykedem, hogy az új album tartani tudja ezt a szintet. Hallgassuk meg még egyszer, aztán csináljunk valamit, nem?