Por, füst, és az „összes szemét a padlásról”

A Quimby Micsodaországba vezette a vendégeket pár villanykörte-potrohú szentjánosbogárral.

November 26-án a Papp László Sportarénában nagykoncertet adott a Quimby. Két új albumuk előrevetítése mellett a 25. születésnapját ünnepelte a zenekar mintegy 12 ezer rajongóval együtt, akik szavazhattak a koncert előtt, hogy milyen dalt szeretnének majd hallani.

Nagyon sokszínű és igényesen kivitelezett eseményt hoztak össze, elvégre nekik is fontos ez az évforduló. Varga Livius a dalok között nosztalgikus történeteket mesélt, volt egy olyan szakasza is a koncertnek, ahol begurítottak egy apró kocsmaszínpadot, ahol régebbi dalokat játszottak el összezsúfolódva. Ezzel köszönték meg – Livius elmondása szerint – a kocsmárosoknak, hogy az újonnan nyitott ivóikba hívták őket zenélni tisztes mennyiségű alkoholért cserébe.

Fesztblog

Nem csak a zene minősége volt kiváló, hanem a látványvilág is. Steampunk stílusú mozgóképek jelentek meg szinte minden számnál a kivetítőkön. A jól ismert Autó egy szerpentinen című daluk alatt robotkabócák repkedtek és G-dúrban húztak maguk mögött tűzcsíkokat, a Fekete Lamourt pedig egy kétarcú, öltönyös alakkal testesítették meg. A steampunk varjak, kabócák, Sziszüphosz és tájképek után a koncert vége fele egy lány libbent fel a színpadra egy instrumentális rész alatt, egy rövid balettelőadással táncolt egy kört és már el is tűnt a színfalak mögött. A lenyűgöző látványvilág és a hangos, tiszta zene még nem minden! Egy rendhagyó ütőshangszer előadással lepte meg a zenekar négy tagja a közönséget. Ráadásként pedig Kiss Tibi elénekelt egy dalt egy napágyban.

Átvezetőként először láthattuk, ahogy egy vízadagoló gép ballonját szólaltatják meg, majd ezt a hangot párbajra hívta pár fazék, egy vashordó és egy benzineskanna triója. Ezután csatlakozott hozzájuk egy csőrendszer, amit fekete babákkal szólaltattak meg. Az i-re viszont egy hatalmas állvány tette fel a pontot, ami tele volt befőttesüvegekkel, és egy óriási xilofonként funkcionált. Ki hitte volna, hogy a padlásról hozott szemétből és a nagymama befőttjeiből lehet jó zenét csinálni?

Fesztblog

Bónuszként azt is megtudhattuk Kiss Tibitől, hogy a magyar rock ’n roll három legszebb fejformája Varga Liviusé, Balanyi Szilárdé és Szűcs Krisztiáné az „ex – Heaven Street Sevenből”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!