Weddell-tenger keleti partjainál bukkantak rá a tudósok a pingvinekre. Különlegessége a helynek, hogy nagyon nehezen közelíthető meg, így ritkán járnak ott emberek. De akkor még is, hogy találtak rájuk? Műholdas képek és drónok segítségével.
Ezt követően, a kutatók összehasonlították a mostani és egy 1959-ben készült képet, ami alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a pingvinek száma nem változott a keleti parton elmúlt évek alatt, ellentétben a nyugatival, ahol megfigyelhető az emberiség beavatkozása.
A kutatásban résztvevők szakértők szerint, ez az esett több dologra is felhívja a figyelmet: először is arra, hogy minél nagyobb természetes területet szükséges megóvni a globális környezeti és káros emberi beavatkozásoktól. Másrészt, hogy a Weddell-tenger védetté nyilvánítása nem csak a pingvinek miatt szükséges. Azáltal, hogy kiemelt figyelmet kap a terület, több állatfaj is megmenekülhet a kihalástól. Többek között a bálnák és a leopárdok is.
A sziget területe másfélszer akkora mint Németország, így érthető, ha a tudósok kiemelt ügyként kezelik a helyet a következő konferenciákon-írja a The Guardian.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!