Aki járt már Párizsban, az tudja, hogy a városnak különleges ritmusa van. Persze, ez más helyekről is elmondható, mégis, ha a francia fővárosban járunk, a száguldó Pierre-ek és Peugeot-ok között úgy érezhetjük, egy olyan filmbe csöppentünk, ahol slow motionben sétáló turisták vagyunk.
Ezt a hangulatot kapta el remekül Maxime Gaudet kisfilmjében, melynek a frappáns Párizs három percben címet adta. A videó zenei alapja és kissé melankolikus hangulata pedig Note Forget csodás zongoradallamainak köszönhető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!