Kelsey, egy oklahomai egyetemista csaj Tweetelte ki a képet, amin a nagyapja látható, miközben egymagában, szomorúan vacsorázik. Azt is elmagyarázta, hogy mit láthatunk a fotón, ezt a megjegyzést fűzte hozzá:
Vacsora papával... 12 hamburgert csinált mind a 6 unokájának, de csak én jöttem el :'( Imádom őt.
A történet innentől pedig olyan, mint az összes többi internetes sikersztori. Emberek százai retweetelték a képet, ami vírusként terjedt szét a világon. A fotót eddig 170 ezren retweetelték, és 290 ezren lájkolták. Sokakat annyira meghatott a kis történet, hogy elbőgték magukat, mások meg adományokat akartak küldeni Kelsey családjának. Logikát nem látunk benne, de azért kedves gesztus, hogy így akarták felvidítani a bánatos burger-séfet.
Közben az internetes népek tiszteletbeli nagyapjuknak választották Kelsey papáját. És ahogy az lenni szokott, sorra jöttek a mémek is, amik már-már hősként ábrázolják a férfit.
Aztán jött a feketeleves. Néhány embert annyira felhúzott a történet, hogy levadászták a többi unokát Twitteren és Facebookon, és halálosan megfenyegették őket. Kelsey-n keresztül nyilatkozott a nagypapa, hogy lenyugtassa a tömeget, aki azt mondta, hogy nem haragszik az unokákra. Bár nem érti hogy működnek a közösségi oldalak, azért köszöni szépen mindenkinek a jókívánságokat. Végül a többi unoka is tweetelt egy képet, hogy megmutassák, kicsit késve ugyan, de eljutottak a burgerpartyra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!