Scarlettel még a Szellem is más

Köszönőviszonyban sincs a Páncélba zárt Szellem anime és filmes változata. Ami bizonyos szempontból nagyon rossz, más részről pedig egészen jó.

Talán valamelyik tékás tévelygésem közben akadtam rá a Ghost in the Shell DVD tokjára. Az animációkat mindig is bírtam, így egyből magával ragadott a félig pucér női alak a borítón és pár soros ajánló. Haza is vittem és azonnal rákattantam a háztetőről leugró, közben pucérra vetkőző női figurára, aki, mint aztán rövid idő alatt kiderült, egy cyborg és ellenvetést nem tűrve öli a rossz fiúkat. Aztán az a fajta cyberpunkos jövőkép, amit az anime felvázolt is teljesen bekebelezett. Miközben az egész világ fejlődik, a szellem a számítógépes tuningnak köszönhetően lassan korlátok nélkül szárnyalhat, addig a testet különböző implantátumokkal próbálják meg tökéletesíteni, azzal sem törődve, hogy micsoda bizarr látványt érnek el így ezzel.

Az animében mindez így nézett ki
imdb.com

Igen, ez a kettős hatás is baromira tetszett. Aztán hackerek, kőkemény zsaruk és kormányszintű összeesküvések, és így tovább. Nem csoda, hogy Masamune Shirow mangája igazi örök klasszikus. A DreamWorks pedig a hátán felkapaszkodva szeretett volna egy igazán nagyot szakítani és mindent meg is tett az ügy érdekében. Például leszerződtette a főszerepre Scarlett Johansson, aki miatt mostanában új rovátkákat kellett húzni a dögösségi skálára.

Akit elnéznénk 0-24 órában, Scarlett
imdb.com

Bár igaz a film körül már a bemutatás előtt hatalmas hepaj volt. A manga rajongói ugyanis azt nehezményezték, hogy miként lehet egy ízig-vérig japán történetben, ami ráadásul egy japán gyökerekkel rendelkező műfajból is ered, kaukázusi rasszba tartozó főszereplője. A dolog azért is érdekes, mert a japánok pedig pont, hogy ellenkezőleg reagáltak. Japánban ugyanis, a fene sem tudja, hogy miért, de csontvelőig rajonganak a nyugati emberét. Szóval ők pedig pont, hogy lelkesedtek az új felállásért. A film szempontjából végül tök mindegy, hogy milyen rasszú is a főszereplő. Nem emiatt lett olyan, amilyen. Na de, milyen is?

A DreamWorksnél egyfajta alapanyagként tekintettek az animére. Elkerülték annak kockáról kockára filmre vitelét, inkább egyfajta remaket készítettek belőle. Amivel igazán senki sem járt jól. Az eredeti animét ismerők ugyanis joggal lehetnek felháborodva, azok akik pedig újként találkoznak a sztorival, kevesebbet kapnak, az eredetinél. Ami egyébként egy már bizonyítottam időt álló alkotás és sokkal több rétege van, mint az élőszereplős bosszúsztorinak.

Egy dolog biztosan nem kifogásolható a mostani változatnál, az pedig a látvány. Mindenhonnan előtűnő óriás koi pontyok, robot gésák és villódzó útburkolat ameddig a szem ellát. Ugyanakkor egy kicsit mégis úgy vagyok vele, mint az Aeon Flux filmes változatával. Valahogy nekem túl harsány az animáció viszonylag visszafogott és talán még "koszosnak" is mondható látványvilágához képest.

És Scarlett.
imdb.com

Egy idő után egyébként rájöttem, hogy teljesen fölösleges összehasonlítgatnom az élőszereplős és a rajzolt Szellemet. Ha el tudom felejteni az 1995-ös anime diktált elvárásait, akkor kapunk egy igen csak kellemes, látványos, nyomozós, akciófilmet. Ez pedig igen jól működik. Scarlet veszettül jól néz ki a latexban, a film izgalmas, az emberekbe oltott gépprotézisek ijesztően szeretni valók és a feszesség is megmarad a film minden percére.

Amivel egy kicsit kevésbé voltam kibékülve, az a sztori "megoldása", ami nagyjából a sztori 2/3-ra meg is van, így a vége már teljesen kiszámítható és hát bizony klisés is.

Nincsenek morális kérdések, társadalmi felkiáltások, jövőképet firtató nagy monológok vagy éppen több rétegű történet csavarok. Látszik, hogy a filmet igazán mainstreamnek akarták eladni. Így arra is kényesen ügyeltek, hogy Scarlet bimbók nélkül kapjon meztelen testet, nehogy már miatt kapjon egy 16-os karikát a produkció. Csak a szokásos hollywoodi pénzkeresési meghunyászkodás. Ami bosszantó az alapanyagra nézve, de talán megbocsájtható a végtermékre tekintettel.

Na értékeljünk:

Na meg Scarlett.
imdb.com

Nagyon el kell felejteni a Páncélba zárt Szellem eredetijét ahhoz, hogy ne bosszantsd fel magad. Ám ha magadra tudsz erőszakolni egy ideiglenes amnéziát, akkor abszolút tudod majd élvezni a látványos akciófilmet.

Akinek ajánlom: Kerti tavat most telepítőknek. Embernagyságú koik vannak a filmben.

Akinek nem ajánlom: Kütyü buziknak. Még a végén téged is meghekkelnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!