Őszintén a diétáról

Elkezdeni nagyon nehéz, tartani talán még nehezebb, de az biztos, hogy megéri
Őszintén a diétáról
www.pinterest.com

Nehéz a diéta, főleg ha olyan gyorskaja-függő vagy mint én. Amikor áprilisban ballagtam, végig az járt a fejemben, hogy mennyire fog hiányozni a büfében kapható duplavirslis hotdog. Azóta is nagyon hiányzik. De itt a nyár a bikini-szezon és a bikini-alak sem ártana 19 évesen. Mondhatjuk, hogy ebben az évben nem tartottam éppen a kezemben az irányítást. Egész évben össze-vissza ettem mindent. Főleg rosszat. A pizza, a hamburger és a tészta voltak a legjobb batátaim idén.

Most vége a végzős évnek, leérettségiztem, szóval elég a mentegetőzésből és bele kell vágni a diétába. Akkor döbbentem rá, hogy sürgősen tennem kell valamit, amikor a boltban már az egy mérettel nagyobb nadrágot kellett felpróbálnom.

Nem úgy kell elképzelni, hogy 0 kalóriás diétába kezdtem, és kórházig éheztetem magam. Túlságosan szeretek enni, szóval nem mondok le a jó kajákról és hetente egyszer "bűnözök", azaz beiktatok valami igazán finomat, ami nem feltétlenül egészséges, vagy férne bele a mindennapi étrendembe. A többi étkezésnél számolom a kalóriákat, és igyekszem 1700 alatt maradni.

Őszintén a diétáról
www.pinterest.com

Az üdítőt teljesen kiiktattam, csak a víz maradt. Na, jó néha nem bírok ellenállni, de akkor is szigorúan csak zero colát iszom. A reggeli kávénál a 3 cukrot a felére csökkentettem, és a cukros gabonapelyheknek is búcsút intettem, szóval maradt a zabkása, de csak mézzel és fahéjjal ízesítve. Így annyira már nem is szoktam várni a reggelit, sőt, az ebédeket se a vacsorákat. Az ebédek annyira változatosak mostanában, hogy kimerülnek a salátában és csirkében. Néha variálok és tortillaként készítem el, vagy néha görög sali a menü, de ezek az ételek az étrendem fő pillérei.

Néha Bud Spencer kedvenc hagymás babja is jöhet kicsit lightosabb verzióban. A kenyérről nem bírtam áttérni a fűrészpor ízű diétás változatokra, szóval az maradt, de csak nagyon kis mennyiségben. Kétnaponta talán megengedek egy fél szeletet. Szendvicsként megpróbálom magamba nyomkodni az abonetteket, de ennyi. Amiből lehet, inkább a diétás/light verziót választom, és kevesebbet is fogyasztok.

Őszintén a diétáról
www.pinterest.com

Az egyik kedvencem a tortilla lap lett, mert pizzaként elkészítve nem is olyan rossz. Sonka, kukorica és sajt és már is kész az ízletes vacsora. Bár szeretnék mozogni, sajnos nagyon lusta vagyok, így általában csak addig jutok, hogy átöltözök, és talán elkezdem az edzést, de a végéig nem nagyon szoktam eljutni, szóval egyedül a diéta marad.

Szerintem, először fejben kell tisztázni, hogy mi a célunk. Vagyis nekem ez vált be. Át kell állítani az agyunkat, hogy nem is olyan jó a mekis sajtburger. Sokkal jobb az unalmas sali, és persze nem szabad otthon nem diétás kaját tartani, és a boltban elcsábulni.

Őszintén a diétáról
www.pinterest.com

Örülök, hogy belevágtam. Most döbbentem rá, hogy rengetegszer feleslegesen ettem. Így sem vagyok éhes, és sokkal jobb a kisebb nadrágba belebújni, mint újat venni. Aki ismer, tudja, mennyire imádok enni, és ha én képes vagyok tartani ezt, tényleg senkinek nem lehetetlen. Aztán meg ki tudja, talán egyszer még edzeni is elkezdek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!