Locsolive, avagy hogyan locsoljunk online?

János, Mihály és Dezső senkit nem hagy cserben.

Három vidéki idősebb urat kért fel a Telekom arra, hogy a LocsoLive akció keretében locsolóverseket mondjanak fel videóra, és így azonnal digitálisan, az otthon kényelméből is „meglocsolható” lesz bárki, egy élő 4G mobilinternetes stream közvetítésen keresztül. A vállalkozó kedvűek választhatnak, hogy személyre szólóan, vagy pedig együtt köszöntik fel a hölgyeket.

Online locsolás
Telekom

Húsvét hétfő délelőttjén tehát reggel 9-től kezdve várják a vidéki öregurak, János, Mihály és Dezső a Telekom Facebook-oldalán húsvéti locsolóversekkel azokat, akik személyesen nem tudnak elmenni meglocsolni hölgy rokonaikat és ismerőseiket, vagy szeretnének valami újdonsággal előállni. A kezdeményezéshez több magyar kortárs költői csatlakozott versével, többek között: Lackfi János és Varró Dániel is.

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, hogy digitális megoldásokat segítségül hívva akár a kedves hagyományok is újraértelmezhetőek.

LocsoLive

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!