Ölts magadra szőrős férfitestet és irány a strand!

Vagyis... inkább ne.

Ha eddig azt gondoltad, hogy a nyár már nem tartogathat meglepetéseket, akkor nagyot tévedtél. Ízléstelen, gusztustalan, visszataszító fürdőruhákban eddig is bővelkedett a piac, de amibe most botlottunk, az valami egészen... förtelmes.

Persze nem szeretnénk rögtön pálcát törni az alkotók felett, hiszen kinek ne tetszene egy szőrős férfitest? Főleg, ha azt az ember lánya magára is veheti egy jó fürdőruha formájában! A bőrszín miatt sem kell aggodalmaskodni: a remekbe szabott darab több tónusban is kapható. Mily szerencse!

A fürdőruha, ami egyébként már kommentháború tárgya, most csak 13,000 forintba kerül a forgalmazó oldalán. A bolondnak is megéri, hát még nekünk. Sokaknál kiverte a biztosítékot a nem mindennapi öltözék, aztán persze jöttek a divatforradalmárok, akik szerint ennél menőbb dolog most nincs is. Ki tudja, a nyár végéig talán a mi kosarunkban is landol egy. Na jó, nem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!