Eldőlt, ki fogja alakítani Batman főellenségét. A szeptembertől forgó eredetsztoriban, melyet Todd Phillips fog rendezni, Joaquin Phoenix bújik majd az ikonikus gonosztevő szerepébe, írja a Hollywood Reporter.
A film szuperhőssztorihoz képest több okból is rendhagyó: elég kevés pénzből, mindössze 55 millió dollárból készült, illetve a kivitelezés is sötétebb a szokottnál. Tehát semmilyen kapcsolat nem lesz a DC univerzummal.
A stúdió így nyilatkozott a filmről:
"Tanulmány egy emberről, akit teljesen leírt a társadalom. Nemcsak egy kemény karakterdráma, de egy általánosabban is értelmezhető, tanulságos történet."
Azt, hogy mikor mutatják be a filmet egyelőre nem tudni és a történetről sem árultak el semmilyen részletet sem.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!