Hát szevasz, önbefűző cipő!

A Nike végre tömeggyártásban is termelni kezdi az önbefűzős lábbeliket.

Amióta láttuk a Vissza a jövőbe 2. részét, azóta áhítozunk a légdeszkára, az önszárító ruhára vagy éppen az önbefűző cipőre. Hát most a Nike végre bejelentette, hogy a filmben látott önbefűzős cipőket tömeggyártásban is elkezdi árulni. Az első modell amit ellátnak az önbefűző technikával az a Nike HyperAdapt 1.0.

Maga az önbefűző technika a Nike adaptive lacing nevet kapta. A cég pedig azt tervezi, hogy szépen lassan ezzel látja majd el a Jordan, Air Max és FlyKnit modelleket is.

Nike HyperAdapt 1.0.
A Nike HyperAdapt 1.0. három színben lesz kapható, klikk a másik kettőért
http://images.complex.com/

A Nike egyébként az első prezentációkban a sportolókat célozta meg, hangsúlyozva az önbefűző technika kényelmességét. A cipők ugyanis abban a pillanatban befűzik magukat, hogy a lábfej hozzáér a sarokba épített szenzorhoz. Ha pedig túl szoros vagy laza lenne a lábbeli, akkor a cipő két oldalába épített gombbal lehet változtatni a fűző állapotán.

Az önbefűző technika lelke a Nike adaptive lacing
http://images.complex.com/

Az első Nike HyperAdapt 1.0.-at karácsonyra ígéri a cég, méghozzá három színben. Egyelőre azonban csak a Nike+ tagsággal rendelkezők tudnak majd belőle vásárolni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!