Nemzetközi díjat kapott társadalmi kiállásáért a Sziget Fesztivál

Arra kell ösztönözni az embereket, hogy kiálljanak a békés párbeszédért, humanizmusért, toleranciáért és a kölcsönös megértésért - hirdetik a Take a Stand-díj alapítói.

A társadalmi ügyek melletti kiállásért kapott nemzetközi díjat a Sziget Fesztivál - írják közleményükben.

Az European Festival Awards-on a “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti „Kiállás” kategóriában ezúttal a Sziget törekvéseit díjazta az európai szakemberekből álló zsűri. A díjátadó gálára január 17-én került sor, a hollandiai Groningen-ben.

Itt az ideje kiállni Európáért, sőt az egész világért. Egy olyan mozgalmat kell létrehoznunk, amely ösztönzi a társadalmi összetartást, és támogatja toleranciát – írják a Take a Stand-díj létrehozói, kiemelve, hogy arra kell ösztönözni az embereket, hogy kiálljanak a békés párbeszédért, humanizmusért, toleranciáért és a kölcsönös megértésért. A Take a Stand-díjat minden évben az a fesztivál kapja, melynek tevékenysége kiemelkedően hozzájárul e célok eléréséhez.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, "a Sziget a kezdetek óta képviseli ezen értékeket, kiáll az elfogadás, a tolerancia, az egyén szabadsága mellett. Ezeket az elveket, a Sziget DNS-ét alkotó értékeinket, több mint egy évtizede az Island of Freedom és a Love Revolution szlogenek égisze alatt foglaltuk össze, de 30 éve meghatározó alappillérei a programszervezésünknek, kommunikációnknak is."

A nagy presztízsű európai fesztivál elismerést, a European Festival Awards-ot, a Yourope európai fesztiválszövetség és a Virtual Festivals Europe fesztiválhonlap alapította több, mint 10 éve. A díj eddigi történetében a Sziget kétszer hozta el a „Legjobb Nagyfesztivál” fődíjat, két alkalommal nyert a „Best Line-up” kategóriában is, és nem volt olyan év, hogy a Sziget ne jutott volna valamilyen kategóriában a legjobbak közé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!