Kidobhatja S-es ruháit Henry Cavill

Többé nem alakíthatja a színész Superman karakterét.

A pirosköpenyes karakter útját is egyengető DC Films élére frissen kinevezett James Gunn és Peter Safran egy ideje azon munkálkodik, hogy alapjaitól újraformálja, és megtervezze a Warner filmes univerzumát az elkövetkező 10-15 évre.

Bár a Supermant játszó Henry Cavill nemrég cameózott a Dwayne Johnson-féle Black Adam című filmben, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ez volt az utolsó szerepe az egyik legmenőbb szuperhősként.

Henry Cavill Supermanként.
Warner

Gunn ugyanis a Twitteren bejelentette, hogy ő írja a következő Superman-filmet – szúrta ki a Gamestar. Ez persze még nem jelentene színészcserét, azonban a bejegyzés szerint ő a karakter életének egy korábbi szakaszára fókuszál.

Ennél már nem is lehetnénk izgatottabbak, Peter és én készen állunk bemutatni a tervünket; az első projektjeinkről az év elején oszthatunk meg részleteket. Köztük van Superman is. Történetünk kezdetben a karakter életének egy korábbi szakaszára fókuszál majd, ezért nem Henry Cavill fogja alakítani. Viszont remekül alakult a találkozónk Henryvel, akinek nagy rajongói vagyunk, és egy csomó lehetséges együttműködésről beszéltünk, ami a jövőt illeti”

– írja a közösségi oldalán Gunn.

Később Cavill is megerősítette, hogy szögre akasztja Kal-El köpenyét.

„Szomorú híreim vannak. Végül mégsem térek vissza Supermanként. Azután, hogy a stúdió arra kért, októberben jelentsem be a visszatérésem, még az új vezetők felfogadása előtt. Ez nem a legkönnyebben feldolgozható hír, de ilyen az élet.”

A színész kiemeli: „emlékeznünk kell rá, Superman mindig itt van velünk; minden, amiért kiállt, és amivel példát mutatott nekünk.”

„Annak, hogy én viseljem a köpenyt, vége, de amit Superman képvisel, annak sosem. Csodás élmény volt ez veletek, előre és felfelé.”

A cikk saját forrásaira hivatkozva azt írja, a Warner most a J.J. Abrams és Ta-Nehisi Coates filmjét forgatná le minél előbb, amely Val-Zodot, a színes bőrű Supermant vinné a mozivászonra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!