Sajnos még mindig mindennapos dolog az, hogy amíg a gazdi elmegy bevásárolni, addig a kutyus a kocsiban marad. Vannak az okosabbak, akik rájöttek, hogy egy idő után elfogy a levegő a zárt térben és ez ellen úgy lehet tenni, hogy kicsit lehúzzák az ablakot, de egy meleg napon ez semmit sem ér.
Egy srác fotósorozattal mutatta be, hogy mi történik akkor, ha 15 percre magára hagyunk egy feltört tojást egy serpenyőben, hátha ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy nem helyes tett a kutyát magára hagyni egy forró napon a járművünkben.
A PETA szerint évente rengeteg kutya szenved agyi károsodást, kap hőgutát, legrosszabb esetben hal meg parkoló autókban, vagy ahogy a szervezet nevezi a „halálos csapdában”. Egy 25°C-os napon percek alatt 38-40°C lehet a kocsiban, amikor pedig 32°C-os idő van, kevesebb, mint 10 perc alatt 71°C-ig is felszökhet a hőmérséklet.
És ha már meleg idő, a mancsokra is figyeljünk oda. Ha nem bírjuk legalább 5 másodpercig az aszfalton tartani a kezünket (mert annyira nagyon forró), akkor az négylábú barátunknak sem tesz jót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!