Na de mit csinál Kelemen Anna?

Úgy néz ki, a művésznő forradalmasítani készül a főzőműsorok eddig túlöltözött műfaját.

Egy ideje már figyelhetjük Kelemen Anna facebook oldalát. Annácska pedig a tőle megszokott módon próbálja meg levadászni a könnyed erotikára és a bújtatott fülledtségre, na meg a nagy csöcsökre éhes facebook felhasználók like-jait. Most azonban valami teljesen más, mézesmadzag elhúzás történt meg a playmate és pornószínésznő oldalán. Mutatjuk is:

Tisztelt Uraim!Ahogy ígértem tíz nap mulva indul a bujálkodás a konyhámban!Együtt kavarjuk,verjük nyalakodunk󾆓

Közzétette: Kelemen Anna Official – 2016. március 7.

Mi egyértelműen arra a következtetésre jutottunk, hogy Kelemen Anna saját, meglehetősen pőre főzőműsorba kezd. Mindenesetre mi nagyon várjuk, hogy miről fog lehullani a lepel 10 nap múlva.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!