Mother Monsterrel indítjuk a hétvégét

Vajon meg tudod állni, hogy nem énekelsz míg ezt a mixet hallgatod?

A 2000-es évek elején robbant be a popzenei életben, ma már megkerülhetetlen és meghatározó alakja. Magáénak tudhatja az eddigi legnézettebb NFL Halftime Showt és még ebben az évben világ körüli turnéra indul, ismét. Ő Lady Gaga.

Lehet őt szeretni, lehet őt erősen kritizálni de semmi sem mutatja jobban korunkra tett hatását, mint az, hogy a neves Dél-Karolinai Egyetemen „Lady Gaga és a hírnév szociológiája” címmel kurzust is indítanak. A kurzus keretében a társadalomra gyakorolt hatását vizsgálják, én pedig egy fél órás mixet hoztam tőle a hétvége elindításához, mert a buli előtti készülődésekre és a bulikra is hatással van egy-egy jókor lejátszott Gaga szám.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!