Szemet szemért, fogat fogért. Ha valahol, hát a kalózhajókon érvényes lehetett ez a szabály. Hogy hány szemet vájtak ki más szemének kiszúrása miatt, nem tudni. Az viszont bizonyos, hogy gyerek és felnőtt számára a kalózlét egyik legszembetűnőbb jele a fekete szemtakaró. Igazán soha nem izgatott, vajon miért viselik, mivel annyira kézzelfoghatónak tűnt a válasz: egy tisztességes kalóz nyilván félszemű. A napokban azonban megkérdezte tőlem valaki, mit gondolok erről? Én pedig utánajártam.
Lássuk be, egy tátongó szemüreg nem a legvonzóbb látvány. Életszerű szemgolyót a technika kalózkodás korabeli szintjén aligha lehetett előállítani, meg aztán egyik csata jött a másik után. Ha tehát csak egy gödör volt a vén tengeri medve szeme helyén, legalább másokat kímélendő a látványtól, jófejség lett volna letakarni azt a mélyedést.
Mi van, ha nem is hiányzott a letakart szemük? Hülyébbnél hülyébb magyarázatok jutottak az eszembe erre a variációra. Esetleg pisztolyaikkal és puskáikkal való célzásban segítette volna őket? Oké, a sportlövészetben előfordul a letakart szem, ez tény.
Az viszont bizonyos, hogy a letakart szem zavart okoz a térlátásban. Ez jelentős hátránnyal jár akkor, ha csata során lövöldözés helyett bajvívásra kerül sor. Próbálja csak ki bárki! Csukja le gyors egymásutánban hol az egyik, hol a másik szemhéját, miközben egy felé közeledő tárgyat figyel. Mindenki azt fogja tapasztalni, hogy hol itt, hol ott látjuk, ami azért sehogy sincs rendjén. Ha ez élesben megy, könnyen a bordáink közé csusszanhat az acél.
Mégis, lássuk be, a klasszikus kalóztávcső használata meglehetősen gyenge magyarázó elv a szemtakaró alkalmazására. Elég kacsintani egyet az épp nem használt szemünkkel, s máris csupán egyetlen nyíláson, a távcsövén keresztül ömlik be a fény képalkotó szervünkhöz.
Ideje felfedni a titkot, ami persze nem is olyan nagy titok. Szakértő álláspontot Jim Sheedynél, egy amerikai, látásteljesítménnyel foglalkozó egyetemi intézet igazgatójánál találunk. Meglepően sok internetes portál hivatkozik arra az interjúra, amelyben azt fejtegeti, hogy a szemünk eltérő módon alkalmazkodik az erős fényhez, és a sötéthez. Előbbire a pupillanyílás a pillanat tört része alatt összeszűkül, kevesebb fényt engedve be, ezáltal védve látószervünket. Abban az esetben azonban, ha erős fényről megyünk sötét helyiségbe, akár perceket is igénybe vehet, amíg pupillanyílásunk kellő mértékben kitágul, és képesekké válunk a tájékozódásra.
Ehhez tartozik még hozzá az a történeti tény, hogy a csatahajók, így a kalózhajók gyomrában is sötét volt. Oda alig néhány víz feletti, szűk nyíláson keresztül jutott csak be némi fény. Ennek is ésszerű oka volt, ugyanis többnyire itt tárolták a lőport. Ahogy mondani szokás, ott lenn – szemben a kalózfilmek romantikus ábrázolásával – a dohányzás és a nyílt láng használata tilos volt. Ha tehát valaki olyan feladatot kapott, hogy gyakran kellett oda-vissza járkálnia a fedélzet és a raktér között, annak célszerű volt legalább az egyik szemében tágan tartani a pupillanyílását. Erre pedig nincs jobb eszköz, mint a szemtakaró. Ha a delikvensnek dolga volt ott lenn, a lépcsőt elérve elég volt csak félrehúzni a szemfedőt, s máris képes volt tájékozódni.
