Rossz győztes hirdettek ki a Miss Universe döntőjében

Tényleg nehéz eldönteni, hogy ki a világ legszebb lánya. Na de ennyire?

Amikor már azt hittük, hogy a szépségversenyek, csak itthon lehetnek botránytól hangosak, mert mondjuk valamelyik lány nem veszi át a koronát. Akkor tegnap este kiderült, az USA tud még ennél nagyobbat is menni.

Las Vegasban rendezték meg ugyanis a Miss Universe szépségverseny döntőjét. Ahol a műsorvezető, Steve Harvey a döntő pillanathoz érkezve, bejelentette, hogy a verseny győztese Miss Kolumbia. A lányt meg is koronázták, trónra is ültették majd percekkel később ismét jött a színpadra a mikrofonos ember, aki belátva tévedését, elnézést kért, majd közölte, hogy:

A győztes mégsem Miss Kolumbia, hanem Miss Fülöp-szigetek.

Videónk is van, szóval mutatjuk az egészet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!