Tulajdonképpen miért jó inni? Most komolyan. Másnap rettegsz belenézni a pénztárcádba és egy napig, rosszabb esetben akár egy hétig is abszolút használhatatlan vagy. A fejed hasogat és nincs túlzottan kellemes illatod. Mégis, mintha igaz lenne, azt mantrázod, hogy ez milyen jó és, hogy mekkora buli volt!
Tényleg az volt?
Miért buli, ha egy óra hányás után olyan a torkod, mintha a lovakat részesítenéd előnyben? Miért olyan veszedelmesen nagy buli, hogy összeveszel mindenkivel, legyen ismerős, vagy egy tuja? Miért buli, hogy mások mesélik el, miket csináltál? Őszintén, így leírva nem tűnik ez olyan fergeteges, kihagyhatatlan dolognak. Mégis, hiába a "soha többé nem iszom" effektus, mindig újrakezdjük.
Persze a pozitív fejlődést is észre lehet venni. Engem például már taszít a parkban ivás, holott régebben fanatikus voltam. Sok+1 alkalom után elér az ember egy bizonyos pontot, amikor felteszi a kérdést: "Jó ez nekem?"
Basszus, de kár, hogy nem jöttél, pedig...
Pedig mi? Leülsz és meghallgatod, hogy éppen melyik cimborád az (ő általában nincs jelen ezen a nosztalgia találkozón, mert másnapos) aki lefejelte, felhányta és egyéb irányokba döntögette a világot. Mindenki helyettesítse be a saját kedvenc ilyen sztoriját. Aztán kezdődik a licit rész. "Az semmi!" felkiáltással vágnak egymás szavába, csak azt felejtik el, hogy te momentán azért ülsz ott, mert ma estére is beígértek neked egy ilyen "fergeteges" bulit, nem azért, hogy az előzőt hallgasd végig, érdeklődést tettetve.
Ez nem a haverjaid hibája. Te is csinálod, ha éppen ők hagytak ki egy bulit. De sajnos mindenki rájön egy idő után, hogy egy jó sörözés nem több, mint egy jó sörözés és nem is kell többnek eladni. Azok a nagyon durva esték, amiket máig mesélünk minden házibuliban (ilyenkor illik meghallgatni a másik sztoriját, nevetni, vagy ledöbbenni rajta, esetleg visszakérdezni. Senki se szereti az "az semmi" embereket) sokszor közel se olyan jók, mint egy laza sörözés, vagy egy jó film.
Leszarom a képet!
Tudom, hogy nehéz elhinni, de az estéről nem azért töltenek fel közös képet a barátaid, hogy te rosszul érezd magad. Ha mégis... Azt majd máskor tárgyaljuk. Nem akarsz alá kommentelni, sőt nem érted a bennfentes poénokat, pedig csak egy bulit hagytál ki, mert már nem bírtad a folyamatos éjszakázást. És mégis olyan, mintha 10 évre eltűntél volna gyúrni az Árnyak ligájába.
Vagy várjatok, mondok mást. Csak akkor nyugszol meg, ha másnap mindenki biztosított afelől, hogy a buli béna volt és mindenki lehetőleg már 7kor hazament? NA, ilyenkor van itt az ideje, hogy az ember magával töltsön némi időt. Amikor a másik annyit mond, hogy "biztos jó este volt. Én semmi másra nem vágytam, mint egy jó könyvre, meg egy kakaóra, szóval otthon maradtam." És nem az jut eszedbe, hogy "te lúzer", hanem az, hogy basszus nekem is ezt kellett volna csinálnom, akkor ma lenne pénzem normális kaját enni...
Szóval, ha bizonyos életkoronként vannak ilyenfajta felismerések, akkor talán eljön az a pont is, amikor az ember nem katasztrófaként éli meg, ha kihagyja a hétvégi "kihagyhatatlan" bulit és esetleg elmegy moziba, aztán csak mosolyogva legyint, amikor a haverjai egymásra licitálva kezdenek bele emlékfoszlányaik értékelésébe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
