Mindenkinek, aki KRESZ-vizsgára készül!

Jogsiért küzdök és valahogy sikerült elérniük, hogy az elméleti rész jobban aggasszon, mint a vezetés maga. De túl vagyok rajta és elmondom, hogy mit tapasztaltam.

Az utóbbi időben sokat változtattak az elméleti vizsgán. Legtöbben nem értették, hogy mitől vagyok annyira megrettenve, elvégre minden hülyének van jogosítványa, ahogy azt gyakran lehet látni az utakon is. Ezek az emberek nyilván az elméleti részt is megcsinálták, szóval csak nem lehet olyan nagy kaland. Aztán csodálkoznak, amikor elmesélem, hogy az elméleti vizsga kérdéseit tízezer fölé emelték és ebből generálja a program azt az 55 feladatból álló sort, ami aztán eldönti, hogy autóba, vagy egy másik vizsgára ülsz e be.

Ez itt néhány tábla. Hogy tudjad
Internet

Tanulás mellett töménytelen cikket is elolvastam a témában, amikből az derül ki, hogy a magolás lehetőségét próbálták ilyen módon elvenni a vezetni vágyóktól. Ugyanis a régebbi (1500 kérdésből generált) vizsgára, két hét magolással gyönyörűen fel lehetett készülni és át lehetett csusszanni rajta, főleg, hogy olyan kérdések is szerepeltek miszerint, ha a rendőr jelez, hogy állj meg, akkor meg kell e állnod…

Ezek a kérdések most is benne vannak a csomagban, csak kibővült a csomag még több ezer másikkal. Miután nem maradt más lehetőség, kénytelen vagy megérteni az adott helyzeteket, szituációkat és aszerint dönteni, hogy mi a helyes válasz. Ez nem egy rossz irány, aki elméletben nem tudja, annak a gyakorlatban is komoly gondokat fog okozni.

Szóval a vizsga

jómagam a könyvet nem különösebben tanulmányoztam, hatásosabbnak tűnt folyamatosan próbateszteket töltögetni. Erre van lehetőség ingyen is, de érdemes regisztárlni a fizetős etitanon, mert az ott kapott kérdések nagy részével találkoztam élesben is. A vizsga maga, ahogy írtam 55 kérdésből áll, maximálisan 75 pontot lehet kapni, mivel vannak 1 és 3 pontos kérdések. Ebből a 75 pontból minimum 65-öt kell megszerezni a sikeres vizsgához. Értelemszerűen a 3 pontosokat nem jó ötlet elbaltázni, mert… 3 pontot érnek.

Tollat, ceruzát el lehet felejteni, érintőképernyő van. Komoly kamerarendszer a teremben, ami nagyon gyorsan elveszi a kedvedet attól, hogy bármi módon csalj. Igazából amúgy se nagyon lehet, mert egy kérdésre egy percet kapsz. Ez van, amikor nevetségesen soknak tűnik, de előfordul, hogy éppen csak belefér a lehetséges opciók átolvasása.

Így fogsz száguldozni, ha sikerül!
Nagy Zoli

Bekerültek a videós kérdések is, ezek nagyjából 10 másodperces kis bejátszásokat jelentenek (te indítod el, te állítod meg stb.), amik adott forgalmi helyzetekre kérdeznek rá. Sajnálatos módon a lejátszás ideje is lejön az egy percedből, ugyanakkor ezek nem nehéz kérdések. Ettől tartottam a legjobban, de nem okozott gondot. Fontos még tudni, hogy nem dobnak egyből a mélyvízbe. Mivel maga a hivatalos program sehol nem próbálható ki, tartottam tőle, hogy szokatlanságból egyszerűen elbénázom az első kérdéseket. Szó sincs róla, jófejek, akik kitalálták, az éles bevetés előtt, kapsz két próbakérdést, amin kitapasztalhatod, mi merre van a képernyőn. Hasznos.

Maga a vizsga felépítése is meglehetősen korrekt. Nem összevissza kapod az 1 és 3 pontos kérdéseket, bemelegítésnek 1 pontosokkal kezd, majd kb a közepén érkeznek a 3 pontosak és levezetésnek is kapsz néhány egypontost. A próbaverzióban, amin tanultam lehetőség volt már közben ellenőrizni a válaszokat, a vizsgán ilyen nincs, ami nem is baj, hiszen nem görcsölöd végig, hogy még hány hibalehetőséged van, illetve, hogy már hányat rontottál.

Nagyon fontos, hogy nincs lehetőség javításra!

Ha megnyomtál egy válaszlehetőséget, a program továbblép a következő kérdésre. A legtöbb próbaverziónál ilyenkor megjelenik alul egy nyíl, vagy egy tovább gomb és te lépsz a következő feladatra, szóval ez szokatlan ott élesben.

Amit nem tudtam, pedig jó lett volna, hogy lehetőség van a kérdések elléptetésére. az adott időn belül, ha nem vagy biztos benne, átléphetsz a kérdésen, ezeket a kérdéseket a legvégén adja vissza a rendszer. Itt arra érdemes különösen figyelni, hogy annyi idővel kapod vissza, amennyid maradt. Szóval, ha 50 másodpercig tanulmányoztad a kérdést, nem érdemes elléptetni, mert 10 másodperced marad csak rá, ami alatt úgyse tudsz csodát tenni. Vagy egyből léptess, vagy válaszolj!

És persze a legfontosabb, amit mindig hangsúlyoznak, mondjuk szerintem evidens: Mindenképp jelölj be egy választ! Nincs levonás, ha rosszra kattintottál, de biztos nem kapsz pontot, ha nem kattintasz semmire!

És még valami: Sikeres felkészülést és eredményes vizsgát kívánok!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!