Rögtön leszögezném:
Tisztelet a kivételnek
Akinek nem inge, ne vegye magára
A kivétel erősíti a szabályt
És addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.
Most, hogy ezt le is tudtuk, koncentráljunk azokra az alapvető problémákra, amiket manapság a legtöbb kiállításon, illetve megnyitón elkövetnek.
A művészetnek, így a hozzá szorosan kapcsolódó kiállítás megnyitóknak is, az egyik sarkalatos pontja, feladata a közönség hangulatának megteremtése. A ráhangolásért, pedig nem csak és kizárólag a kiállító művész felel. Teljesen mindegy, hogy milyen a kiállított anyag, ha nincs megfelelően felvezetve, ha a néző nem kapja meg a lehetőséget, hogy teljesen rákoncentráljon, mert folyamatosan jön valami kis baki, ami miatt az esemény nem tud olajozott gépezetként működni.
Olyan ez, mint az úgynevezett Mozi-effektus
Magam találtam ki a kifejezést. Lényege, hogy a tökéletes moziélményhez, nem elég pusztán jó filmet választani, az előtte lévő és az utána következő időszak is számít. Ha ezen az intervallumon belül stimmel minden, akkor tökéletes az élmény.
Például. Már régóta vársz egy mozit és kivételesen úgy is sikerült, ahogy elképzelted. Tetszik. Odavagy érte. Ahhoz, hogy a film kihozza magából a legtöbbet, szükségeltetik, hogy legyen időd popcornt venni, láthasd az előzeteseket, moroghass a sok előzetes miatt és természetesen, tökéletes helyed legyen. Rengeteg dolognak kell a filmtől függetlenül stimmelnie, a tökéletes hangulat, így a tökéletes moziélmény eléréséhez.
Ha ez megvolt, elkezdődik a film. Amennyiben olyan vagy, mint én, mindig kifogod azt a gyereket, óriást, vagy óriási tahót, aki székrugdosás nélkül képtelen kibírni mondjuk 2 órát. Természetesen ez is befolyásoló tényező, rontja a filmélményedet.
Ha esetleg tökéletes helyed van, nem rugdosnak, frankó a film, van kajád stb, akkor a film végével és a mozi elhagyásával nem ér véget a dolog. Itt jön ugyanis az egyik legfontosabb összetevő. Szerintem a tökéletes élményhez hozzátartozik, hogy utána beültök valahova, ahol egy ital mellett elemzitek a látottakat. Felidézitek a kedvenc jeleneteket, értelmezitek a kérdéses pillanatokat, kiadtok magatokból minden gondolatot, kérdést, érzést, amit a film kiváltott.
És a végén, valaki lezárja a dolgot egy szakmai összefoglalóval: Nekem tetszett.
Ekkor tekinthetjük lezártnak a Moziélményt. És ugyanennek kell érvényesülnie nagy vonalakban egy kiállítás megnyitóján is.
Ahol a legtöbb megnyitó elcsúszik, maga a megnyitóbeszéd
Általában rosszul választják meg azt a személyt, akinek hangulatba kéne hoznia a népet, akinek pár mondattal jelképesen éreztetnie kell, hogy a buli elkezdődött.
Típusai félreismerhetetlenek. Nagy kedvenc a motyogó, akit mintha zavarna, hogy ennyien eljöttek, ezért gondolatait az első sorral osztja meg, lehetőséget adva így a hátrébb állóknak arra, hogy fészkelődjenek, beszélgessenek és halálra unják magukat. Pedig, amit mond, akár még érdekes is lehet. Sose tudjuk meg. A megnyitás előadóművészet, így a megfelelő volumen és karizma elengedhetetlen.
Másik csodálatos képviselője a kasztnak, aki imádja a saját gondolatait, hát még, ha ezeket saját hangján közvetítheti a népnek. Benne nyoma sincs az első típus feszengésének, épp ellenkezőleg. Az estét teljes egészében sajátjának tekinti. Könnyű felmérni, ha ők nyitnak kiállítást, ugyanis ebben az esetben jellemzően többen ácsorognak kinn és dohányoznak, mint akik hallgatják a közel egy órás megnyitót, amire persze készült az illető, hiszen beszédében idézetek, szóviccek és magvas gondolatok kerülgetik egymást szédítő tempóban.
A nagy többség, pedig távozik. Csendben, láthatatlanul, ami szükségtelen, mert az ilyen embert egy lovaskocsi se rángathatja ki az önmaga csodálására szánt időből. Külön szoktam értékelni, ha visszaérek a dohányzásból (ő még mindig beszél) és a töménytelen mondanivaló utolsó pár percében érintőlegesen megjegyzi, hogy miért/kiért is vagyunk itt. Csak úgy mellékesen. Dob egy csontot.
Nem szabad elfeledkezni a "rossz tanuló felel" típusú megszólalókról sem. Igyekeznek, de füllel hallhatóan egy másodpercet nem készültek. Két nyakkendőkötés között felmerült bennük pár gondolat, amiket irtózatos katyvaszként tárnak elénk. Ők, szerencsére rövid megnyitó beszédeket tartanak.
És igen, előfordul, hogy valaki nem csak jót mond, de jól is mondja. Nem csinál az eseményből önreklámot és nem húzza hosszú percekig a dolgot. Rövid, informatív, érdekes, élvezhető.
Ha ilyet kapunk ki, akkor a nem kötelező, hanem hálás taps után megkezdődhet a körzés. Itt már elengedik a kezünket, ránk bízzák a dolgot. Valamiért azt veszem észre, hogy akárcsak a koripályán, itt is mindig van valaki, aki nem veszi figyelembe a "kötelező haladási irányt". Borzasztó.
Pogácsa és Bor
Elismerem ifjúkoromban jobban vonzott a megnyitókon kirakott pogácsa és bor, mint maga a kiállítás. Kifejezetten sértésnek vettem, ha egyik se volt. És ezzel ma is így vagyok. Nem azért, mert itthon nincs kaja és nincs pénzem egy pohár borra, hanem pont a mozis példában említettek miatt. Szükséges, hogy egy ital, egy falat étel mellett átrághassuk a látottakat. Enélkül befejezetlennek érezzük az estét, a befejezetlen este, pedig rossz este.
Tapasztalatom szerint a kezdeményezések nagyon jók idehaza, de sok esetben elcsúsznak valami kis apróságon, így az élmény nem lehet tökéletes. Olyan kis aranyos. Jól is sikerülhetne, de valami hiányzik. A legtöbb kiállítás megnyitóját pont ez a hiányérzet lengi körül, sóvárgunk a tökéletes hangulat után.
Merjünk maximalisták lenni, igenis legyen ott egy mikrofon. Igenis legyen mivel megkínálni a kedves vendéget. Igenis vegyünk fel egy öltönyt. Igenis adjuk meg egy olyan eseménynek, ami megérdemli, a profizmus zamatát. Gusztább lesz tőle, komolyan.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
