A szombathelyi vasútállomás restijében jelentősen bővülhet tudástárunk, mindenről, is. Megittam ott egyik nap egy kólát, mert rohadt meleg volt, és mert, tudom, szégyen, de nem kívántam az alkoholt. Két negyven éves öreg bácsika, kiket alaposan próbára tett már a sósborszesz, osztotta az észt.
A többi negyven éves fiatalt szidták a leginkább, akik biztos kézzel képesek megemelni a söröspoharat, de a felismerésig nem jutottak el platóni elmélkedésükben, hogy ez utóbbiak ritkábban űzik ezt a sportot, nem erőltetik túl a szűrőberendezéseiket. Mikor egykori osztálytársaikat kivégezték verbálisan, alkoholba fulladt szókincsükkel, utána az én korosztályom következett. Miszerint „Ez itt már nem a mi hazánk, ez itt már a tépős, drogozós, iszákos kis pöcsök hazája.”
Gondoltam erre érdemes odafigyelni, de aztán az egyértelmű és unalmas összeesküvés-elméletek is napirendre kerültek. Ekkor óvatosan lehelyeztem az asztalra üres kólás üvegemet, és elsompolyogtam, hülyeséget egyedül is ki tudok találni.
De Miért is menő a piálás?
1.
Azt tartjuk, hogy az ittas állapot őszintévé teszi az embert. Bár egy baráti beszélgetésnek pl. szintén annak kéne lennie elvileg, uh. ez nem indokolja, de ez részletkérdés. Kiben milyen gátlást old fel az alkohol? Kit milyen súlyos láncok zárnak el valódi mivoltától, a személyes szabadságától, az ösztönlénytől… sajnos ennél emelkedettebbet nem tudok írni tiszta lelkiismerettel, sok-sok órányi és liternyi alapos kutatómunka eredménye ez a cikk. Szó, őszinteség. Olyat is kimondunk részegségünkben, amit a fejünkben sikoltozó józanság igyekszik megőrizni titoknak, többnyire sikertelenül.
Mondjuk, én, személy szerint legszebb és legszemtelenebb hazugságaimat éppen súlyos részegségben lövöm el. Az eddig uralmam alá hajtott nőstények száma ilyenkor megnégyszereződik, egóm előmerészkedve valami nyirkos kis odúból, uralja az időt és a teret. Meg a többi ilyen volumenű arcátlanságok, úgyis elhiszik, mert hát részegen őszinte az ember ;)
Barátaimmal ilyenkor felbátorodunk hősies tettekhez is, és a formás női testekre távolról nyálcsorgatás rituáléját kiszorítja a közvetlen csevegés!!! Velük! Ezenkívül részt veszünk néhány gigászi fogadkozásban, ölelkezésben (de, ez már az idióta kategória felé sodródott részegségre jellemző) és lebonyolítunk néhány igazán nívós csocsó és darts bajnokságot keresztbeálló szemekkel.
2.
Wisdom buff: Az italozó népeket előbb-utóbb megérinti valami isteni mágia is, a magadhoz vett manna függvényében. Egyesek rendkívüli bölcsességgel ruházódnak fel, melyet kötelességüknek éreznek társaságukkal megosztani. A témák többsége valóban érdekes. Felfedezések, filozófiai fejtegetések, a homályos részek fantáziából való kitöltésével. Ez az egyik kedvencem. Mármint józanul. Ellenkező esetben gyakori felszólaló vagyok sajnos. A somolygástól a térdcsapkodó, féktelen, visító röhögésig fajul ilyenkor a jókedv, az előadó alkalmassága és a társaság minősége szerint.
3.
Agresszió: Egyes példányai a tápláléklánc csúcsának. Ezek a koronázatlan királyai az emberi nemnek, az erőfitogtatás rögös útjára lépnek.-Ennek itt most beszólok, mert nem tetszik a haja -.-
-Ennek itt most beszólok, mert tetszik a nője. Nem érdemli meg, egy ilyen bukszának inkább mellettem lenne a helye.
-Bicepszfeszítve üssük a boxautomatát, aztán Tarzan (szerű) üvöltéssel nyomjuk el az emberi értelem pislákoló lángját magunkban, melytől általában csak kicsinek és jelentéktelennek érezhetjük magunkat.
4.
Szomorkodás: Nő miatt: részegen nem, vagy csak kevéssé érzékeljük, mennyire szánalmas képet fest rólunk az efféle önsajnálat. Egyesek képesek akár könnyezni is siralmas sorsukon, a rettentő drámán, rémes tragédián, melynek tárgya „Oh, nem tudom megdugni xy-t, nem engedi! Oh”
Leköpném az ilyeneket, de nem szoktam magammal csere pólót hordani. Mélységes megvetésem megnyilvánulása mellett egy hűvösebb estén még tüdőgyulladást kaphatnék. Vannak tényleg szomorú dolgok, amik vonzzák az ivást, ne legyünk seggfejek!
5.
Sztorizgatás: Magunkkal megesett képtelen történetekkel felülmúlni egymás sztorijait. Nem sértésnek szánom, de a kisebb intelligencia hányadossal megáldott személyek többnyire asztal alá ivással és/vagy herkulesi verekedésekkel kérkednek. Na, meg a hány nőt vágtam gerincre témával-> én is ide tartozom amúgy háhh.
6.
Mértékkel inni: Ha csak annyi nedűt veszünk magunkhoz, hogy kellemesen bizseregjenek receptoraink, akkor egy személyiségépítő jellegű kulturális cselekedetet hajtunk végre. Ezt a szintet meg, illetve kordában tartani valódi művészet.
Az esték, amik a „na, akkor basszunk be” jelszóval indulnak, egy dologról szólnak: back to the nature! Szabadulni az összes társadalmi, szociális, kulturális, mesterséges korláttól, amik emberré tesznek minket. Ez egy elég nagy rendszerkritika részünkről, de jelentéktelenségünkben mást nem nagyon tehetünk. Tényleg ennyire sanyarú dolog homo sapiensnek lenni? Túl sok és egyben túl kevés lenne ez az 1400 köbcenti? Ezt a sugalmazást kapjuk megannyi fórumon. Felnőttként vagy gyerekként berúgni kiváltság, veszélyesen viselkedni móka, állatként tombolni elvárás, sőt hősiesség.
„Mire emlékszel a tegnapból?” – Semmire!
Gratulálok! Időt, pénzt, agyat költöttél arra, hogy mások bohóca legyél. Voltak olyan elvetemült eleink, akik úgy tartották, szórakoztató részt venni valamiben, emlékekkel gazdagodni, tudással gyarapodni. Emmett Brown nem ivott alkoholt, de feltalálta az időgépet. „A szánalmas balek, én óra alatt négy kancsó fröccsöt iszok, és marad még hely az ötödiknek is.”
(Nahát, a szöveg egy részét E/2-ben írtam, magamnak, is. Így az álszentség kilőve. Egészség!)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
