Megérkezett P!nk és Sia közös dala

Együtt énekelnek bele minket a vízesésbe.

Sia hangjába a Chandelier óta egyre többen zúgunk bele, hogy a régi szerelemről, P!nkről már ne is beszéljünk. A Hart családban nemrég megérkezett a második baba is, de ez természetesen nem ok arra, hogy az amerikai énekesnő végleg eltűnjön. A csodahangok összeálltak, ma pedig végre hivatalosan is meghallgathattunk a Waterfallt.

static.idolator.com

Sia néhány éve visszavonhatatlanul berobbant a köztudatba, sikere pedig azóta is töretlen. Lúdbőrzősen különleges hangjával és stílusával rögtön zeneimádók tízezreit nyerte meg magának, aki pedig a kortárs táncművészetért él-hal, nos, Maddie Zieglernek köszönhetően őket is.

S bár P!nk 2016 karácsonyán életet adott második gyermekének, Jameson Moon Hartnak, 2017 nyarára már négy koncertjét is bejelentették. Állítólag idén érkezik a P7, vagyis a hetedik album - így talán reménykedhetünk egy újabb turnéban is. Tapasztalatból mondjuk: a gyerkőc nem lehet kifogás, a Waterfall pedig ékes bizonyítéka, hogy P!nk nem bírja sokáig éneklés nélkül.

A közös dalt most a Stargate-nek köszönhetjük és köszönjük is, mert egyrészt ütős duót álmodtak meg, másrészt pedig így talán könnyebben bírjuk ki az új album érkezéséig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!