Persze, így a nyár utolsó napjaiban az augusztusi napsugarakat kellene élveznünk, nem pedig azon pörögni, hogy mindjárt itt az ősz. A szeptember elől viszont menekülni nem lehet, így toll- és füzetvásárlás helyett inkább máshogy készülünk a borongós évszakra.
Az ősz beköszöntével nem kell rögtön a szekrény mélyére hajítanunk mindent, ami neon, színes és mintás – valahogy így van ez a körmeinkkel is. Lecserélhetjük a nyaralós manikűrt valami másra, – mondjuk a jó kis matt színekre – de ez nem jelenti azt, hogy a back to school körmöknek unalmasnak kell lenniük.
Az ötletek tárháza végtelen, de kedvcsinálónak íme, néhány mattság, amit (ha elég ügyesek vagyunk) egy fedőlakk segítségével akár otthon is elkészíthetünk.
Matt + króm
Vonalak
Tömbösíts!
Ősszel is nyár
Ombre
A csillám mániákusainak
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!