Elég sokáig igyekszünk kitapasztalni, hogy meddig terjed szüleink tűréshatára. Ez most nem a kemény drogok használatáról, vagy a kocsilopásról fog szólni, inkább csak arról, hogyan reagálnak, amikor kisebb-nagyobb változtatásokat eszközölünk, a számukra megszokott és (remélhetőleg) szeretett külsőnkön. Néha rábólintanak, mert úgy gyorsabban kinövi a hülyegyerek, de sokszor foggal-körömmel küzdenek egy egyszerű hajfestés, vagy egy piercing ellen. Mint mindenki másnak, nekünk is megvannak a kedvenc ilyen történeteink, meccseink a családdal.
Kovács Lilla
Apukám kislánykoromban sokat mondogatta, hogy nekem nem lehet tetoválásom, és emlékeim szerint még azért sem rajongott, ha a lemosható mintákkal aggattam tele magam. A piercingekről sosem nyilatkozott, pedig tetoválásom egy sincs, viszont elég sok helyen át lettem lyuggatva. Azt azért tudni kell róla, hogy sosem volt valami vaskalapos, az például egyáltalán nem zavarta, ha bármilyen keményebb koncertre mentem – ellentétben az egyik barátnőm szüleivel, akit emiatt még el is akartak tiltani tőlem, mert hát milyen zenét hallgatok én.
Először 15 évesen lövettem egy második lyukat az egyik fülcimpámba, ez nem igazán érdekelte, de arra már furcsábban nézett, amikor a fülem porcát szúrattam át. De ami eléggé kiverte a biztosítékot, az az volt, amikor a nyelvembe terveztem piercinget. Sokáig mondogattam, de illedelmesen megvártam a 18-at. Azt azért hozzátenném, hogy ekkor még acélbetétes bakancsot is hordtam, de arra sem volt soha egy rossz szava sem. Amikor megcsináltattam a nyelvembe a fémet, akkor egyszer megmutattam neki, de csak szigorú arccal annyit mondott, hogy ő ezt nem igazán akarja nézegetni. Közben kitágítottam a füleim, és bár nem volt sosem 8 mm-nél nagyobb, ő azt nem vette észre. Vagy inkább nem tette szóvá. Egy családi rendezvényen kérdezett rá előtte egy unokatestvérem, hogy ezt miért. Amikor ránézett apukámra, csak vállat rántott és gondolkodott, hogy amúgy tényleg, ezt miért?
Aztán a köldököm is átszúrattam, ekkor már húsz éves voltam, igazából lehet, hogy meglepődne, ha a strandon látná. A nyelvemből eltűnt a piercing, a tágító is csak 4mm-es már, szóval talán sejtette, hogy ez csak egy múló agyrém. Annak mindenesetre örülök, hogy nem kapott tőle agyérgörcsöt, de nem is támogatta. Ismertem olyat is, akinek támogatta az édesanyja, és azóta is elég furcsán néz ki, tele van elhamarkodott tetoválásokkal. Nem csak a mintát nem vállalná már, de valószínűleg a kivitelezőt is jobban megválasztaná... Azt hiszem, ha nekem valaha lesz gyerekem, akkor azt kérem, hogy ha a piercinggel nem is, de a tetoválással várjon 21 éves koráig. Addigra talán már valamennyire benő a feje lágya.
„A tetoválás a börtönviseltég jelképe!”
Micsoda? A szakáll meg a terroristáké? A szőke haj meg a butaságé? Sajnos ezeket nem én találtam ki. Az ember próbálja magyarázni, hogy manapság ez egy elfogadott dolog és rengeteg munka áll a hátterében. Nem csak munka, hanem művészet is. Rendkívüli precizitást igényel és nem utolsó sorban nagyon jó kézügyességet, rajztudást és anatómiai ismereteket. Ma egy rendes tetoválószalonban az embernek már nem kell félnie a higiénia hiányától… és még sorolhatnám. Én, mint művészeteket kedvelő ember, nagyra becsülöm és rajongok a tetoválásokért.
„Hogy fogsz kinézni egy tetoválással öreg korodban?” - gondolom ráncosan, mint általában az öregemberek
„Nem adhatsz így vért!” – valóban, maximum fél évig.
De a legjobbat a nagymamám mondta: „Önmagában nem elég, ha szép egy tetoválás, tudni kell viselni!”
Ami késik, nem múlik. Na, de én mégis vágytam valami szokatlanra. „Miért is ne?” alapon elmentem egy fodrászhoz, hogy színes hajat szeretnék. Ezzel sikerült megbarátkozniuk, még azt is megkockáztatom, hogy tetszett nekik. Mindenféle kékes árnyalatban pompázott már a hajam. Borzasztóan élveztem. Volt, hogy egy lány utánam rohant és megállított, hogy hol csináltattam, mert ő is szeretne ilyesmit. Negatív visszajelzést nem kaptam rá soha egy bizonyos pontig.
Festesd vissza barnára, állj be a sorba, legyél olyan, mint a többiek. Ne lógj ki a tömegből, vegyülj el. Ilyen ronda hajjal sosem kapsz majd munkát! Én sem veszek fel olyan embert, akinek koszos a körme.
Örülök, hogy a hajszínt sikerült összehozni a higiéniával. Egy szó, mint száz, aki a csorda után megy az szaros füvet legel.
Fodor Lili
15-16 évesen mi mást csinálna az ember? Első szárnypróbálgatások, „keresem a saját stílusom” időszak, amibe természetesen nekem is sikerült belefutnom. Legelőször még 13 voltam, amikor anya (!!!) csinálta meg a hajamat ombré vagy mifene stílusúra. Apa totálisan kiakadt, anya pedig örült, hogy bevállalós vagyok, és hogy szeretek kipróbálni új dolgokat.
Rá egy évre, amikor már nem szép szőke volt a hajam vége, hanem sárga, úgy döntöttem, itt az ideje visszabarnulni. Azt hiszem, háromszor festettük barnával a hajam, az első egy tök átlag árnyalat volt, annyival kiegészítve, hogy ha mondjuk rásütött a nap, totál vörös voltam. De durván. Utána pedig csak két, világosabb árnyalatú festés volt és pont. Itt apa kicsit megnyugodott, hogy természetes hatású a gyerek feje. Aha. Nem tartott sokáig.
Egyik este egyszer csak bekattantam, nem tudtam leállni, és azzal nyúztam anyut, hogy vágassuk le rövidre a hajam. Nagyon rövidre. Ő megadta az alapot, másnap pedig már a fodrászszékben ültem, és mutattam a képet, hogy milyen hajat szeretnék. A képen a csajnak szőke volt a haja. És hoppá, én is az lettem, nem teljesen ugyan, de a sűrű melír miatt abszolút annak látszott. Anya imádta, apa már kevésbé, de egy idő után megszokta. Szépen lassan visszanőtt a hajam, közbe volt még egy szőkítés, és sokkal világosabb is lett.
Tavasszal, miután százezredjére is megnéztem az Egy makulátlan elme örök ragyogását, közöltem anyával, hogy kék hajat szeretnék. Na, ezt már neki is nehezére esett megemészteni, de végülis belement. Voltak nehézségek a festéssel, mivel fodrászomnak kétszer is rossz festéket küldött a beszállító, de harmadjára összejött. Egy sötét, lilás-kékes hajzuhatag köszönt vissza a tükörbe. Én pedig imádtam. Ami ezzel kapcsolatban a legérdekesebb volt, hogy hogyan reagálták le a suliban. Totál ledöbbentem, hogy egy negatív kommentet nem kaptam a tanároktól, a lényegében természetellenes hajamról, egyedül az ofőm mondott annyit, hogy „Fú, nagyon sötét, egyébként jól néz ki.”.
Sajnos ez a kékség csak egy hónapig tartott, elég gyorsan kopott ki a festék, ekkor jött a fekete. De én sem akartam totál feketére festeni, meg anya se repesett volna az örömtől, viszont egy kékes feketét bevállaltunk. És eddig ez a hajszín tetszett a legjobban. Alapból tök fekete volt a hajam, ami sokkal jobban állt, mint ahogy gondoltam, és ha fény érte, kéken csillogott. Most még mindig szinte fekete, csak barnás, és nem kékes. Azt hiszem, ez egy szép kis hajszára sikeredett. (Olcsó szóvicc, nézzétek el nekem.)
A tetkót meg a piercinget már nem is említem. :D Apa össz reakciója csak annyi volt, hogy „Miért kell állandóan táncolni az idegeimen?”, anya pedig elhúzta a „Majd ha elmúltál tizennyolc” című nótát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
