Cherilyn Sarkisian, azaz Cher máig alkot és Madonna mellett az egyik legsikeresebb popdíva. Rengeteg díjat és elismerést begyűjtött az évek során, többek között egy Oscar-díjat is a Holdkórosok című filmben nyújtott alakításáért. Több, mint 100 millió albumot adott el (nem személyesen) és bár többször visszavonult a zenei élettől, soha nem tudta végérvényesen otthagyni azt.
Egyik legsikeresebb számával kívánunk neki Boldog Születésnapot!
Illetve hallgassunk bele annak a kevésbé sikeres időszaknak az egyik számában, amikor Cher rövid időre irányt váltott és alapított egy rock együttest.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!