Kishírek a nagyvilágból

Összegyűjtöttük az eheti Teljesen Átlagos Kedd legfontosabb eseményeit.

"Még egy kicsit vissafekszem" - mondta a fiatal egyetemista, akinek nem maradt ideje ebédelni.

shutterstock

Erzsébetváros - Kedd reggel a VII. kerületi Nefelejcs utcában egy fiatal férfi a második ébresztés után egy harmadikat is beállított, mondván, az egyetemi előadásai csak kora délután kezdődnek. Később - mint kiderült - ezen döntése végzetesnek bizonyult, hiszen pont annyira csúszott meg ezzel a reggeli készülődés, hogy előadás előtt már nem maradt idő ebédelnie. Az érintett személy lapunk megkeresésére így nyilatkozott: "Nem gondoltam volna, hogy a fél 10-es ébredés késői lesz, miközben az órám csak háromnegyed háromkor kezdődik. Sajnos még nem szoktam hozzá, hogy ilyen rohadt messze van az egyetem, ráadásul a hajamat is muszáj volt megmosnom a tegnapi buli után, úgyhogy mikor raktam volna be a sütőbe a mirelitpizzát, láttam, hogy már tökre el kellett volna indulnom. Annyi biztos, hogy tanultam az esetből." A fiatalember az egyetemről hazatérve már nagyon nagyon éhesen, de végül el tudta fogyasztani a pizzáját.

A melletted ülő srác csak azért mutatja meg a sárkányos tollrajzait, mert el akarja kérni a jegyzeted.

shutterstock

Óbuda - Egy III. kerületi egyetemi campuson P. Zsombor (20) megtekintésre ajánlotta fel különböző sárkányokat ábrázoló tollrajzait az élettan és anatómia füzetében. Cserébe nem kért mást, csak az előadásról készült jegyzeteket. "Valahogy nekem is meg kell élnem." - nyilatkozta lapunknak. "Sajnos nem tudok az órán jegyzetelni, mert baromira nem érdekel. én azért jöttem pszichológiára, hogy ilyen agymosós dolgokat tanuljak, nem ilyen hormon-izéket. Inkább elrajzolgatok órán, ez a sárkány pl. nem tüzet köp, hanem jeget, szerintem tök király. Csak a füzeted add kölcsön lécci, lefénymásolom, aztán jövő héten visszahozom, eskü." Több megkérdezett hallgató is azt nyilatkozta, hogy a sárkányos gyerekkel már tökre tele van a töke, de azért valaki mindig kisegíti, mert a házibulikba mindig hoz tálca sört.

Véget ért az album amit hallgatott, viszont még volt két megálló, addig viszont nem volt értelme új albumba belekezdeni.

shutterstock

Budapest - N. Krisztián (22) kellemetlen helyzetbe került, mikor az album, amit hazafelé hallgatott, a tervezettnél korábban ért véget. Az Ariel Pink's Haunted Graffiti zenekar Mature Themes című albuma 48 perces hosszával általában pont ki szokta tölteni az egyetem és az albérlet közti utat, ám ezen a napon sokkal többet kellett várni a buszra mint általában, ráadásul az átszállásnál is pont előtte ment el a metró. Így fordulhatott elő, hogy a fiatalembernek még további 10 percre zenét kellett választania. "Hagytam, hogy újra lemenjen az első két szám. Ez tűnt a legkényelmesebb megoldásnak." A BKK képviselőit is kerestük az ügyben, de levelünkre a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!