Az a helyzet a zombi filmekkel, hogy lassan nincsen új a Nap alatt. Megvolt már a sima menekülős-zombiktól rettegős, a horror-vígjáték, a karikatúra, a romantikus(!), szóval majdnem minden, amit egyébként a nem zombi filmek is megmutattak már nekünk. Mondjuk nekem az eddigi non plus ultra a Z Világháború, bár igaz a film közelébe sem szagol a könyv társadalom ábrázolásainak, azért mégis csak sikerült Brad Pittnek átmenteni ebből valamit a vászonra.
Na, de térjünk is rá aktuális zombi filmünkre a Kiéhezettekre. A sztori egészen monoton módon indít. Gyerekek egy katonai bázison élik nagyon szürke és nagyon kegyetlen hétköznapjaikat, a film pedig lassan kezdene a nagyon unalmas kategóriába zuhanni, amikor az élőhalottak, vagyis a kiéhezettek hordája áttöri a kerítést és minden embernek menekülnie kell. Többek között annak a Melanie-nak is, aki azon kivételes gyerekek közé tartozik, akik ugyan megkapták a zombimódért felelős gomba spórát, ám megőrizték személyiségüket, és úgy ahogy még kontrollálni is tudják az élő hús utáni vágyukat.
A filmben azért van jó pár klisé. A vaskalapos katonák, a kutatásának élő orvos, akit semmi más nem érdekel csak a kilátástalan, kvázi szélmalomharcban véghezvitt gyógymódkeresés, na meg a csinos és kissé naiv tanárnő figurája. De akkor mi végre írta a fél internet, hogy ez az a zombi film, amire már nagyon régóta vártunk? Hát azért, mert a nagy blockbusterekhez képest láthatóan töredék költségvetésből készült film igenis komoly morális kérdéseket feszeget.
Például, hogy egy totálisan elveszett világban mégis ki az, aki uralja a Földet? Ki az, akinek joga van a másik felett ítéletet mondani? Feláldozni mások életét vagy éppen, mit jelent a megmenteni a szó legszorosabb érelmében?
A történet ugyanis valahol félúton teljesen felrúgja az efféle világra használt általános szabályokat. Innen pedig érdekes fordulatot vesz a sztori. Persze azért kapunk a műfajhoz szorosan hozzátartozó elemeket. Olyanokat, mint a sötétben vicsorgó, esztelen zabagépek imbolygása, a tömeges állkapcsot kattogtató kattant katatón kuruzslók meg a nyálasan nyafogó csorda, horda rohanása.
Ugyanakkor tény és való, hogy még egyetlen olyan zombi filmes zsáner sem volt, ahol a következő generáció problémájával foglalkoztak volna. Vagyis mi lenne akkor, ha a zombivá válás oka, ez esetben egy gomba spórája, nem mint élősködő hanem, mint szimbióta viselkedne. Így pedig egy újabb lépcsőfokot tenne meg az emberiség az egyedfejlődés létráján.
Pont ezért lett okos film a Kiéhezettek. Csak sajnos nagyon látszik, hogy korlátozottak voltak az anyagiak. Az meg különösen fáj, hogy a nagy katarzis után nem nagyon tudott a rendező pontot tenni a sztori végére és egy kicsit olyan lett a finálé, mintha a Haláli Hullák Hajnala alternatív befejezését néztük volna meg.
Értékelés: 8/10.
Akinek ajánlom: Akik szeretnének egy újabb árnyalatot látni a zombifilmek vörös színnel festett palettáján.
Akinek nem ajánlom: Vegetáriánusok semmiképpen ne nézzék meg. Jah és macska tulajok sem, nekik végképp nem ajánlom.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!