Készül a Büszkeség és balítélet zombi változata

Jane Austen klasszikusa ihlette a 2009-ben megjelent könyvet, melyből most végre mozifilm is készül.

Úgy tűnik, hogy az „egy kis klasszikus, egy kis zombi” recept bevált, hisz Seth Grahame-Smith könyve még mindig hatalmas népszerűségnek örvend. Jó hír azoknak, akiknek tetszett a Smith-féle túlvilági adaptáció, hogy a filmváltozat is készülőben van.

Büszkeség és balítélet meg a zombik
screencrush.com

A Büszkeség és balítélet meg a zombik Jane Austen művét helyezi új alapokra. Ebben a verzióban Angliát különös ragály sújtja, mely még a holtakat is előcsalogatja a sírból. Aki hosszú ideig volt a föld alatt, az persze agyvelőre éhezik, így Lizzie Bennet kénytelen két bál között néhány zombit legyilkolni.

A júliusi fotók után most végre az első előzetes is nyilvánosságra került. A februárban debütáló film vicces és egy kicsit azért félelmetes is lesz. A dögösségről pedig többek között Lily James, Bella Heathcote és Suki Waterhouse gondoskodnak majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!