Minden együttélés egyik legkomolyabb problémája a házimunkák igazságos elosztása. Mindenkinek megvan ezek közül a saját mumusa, amit egyszerűen gyűlöl megcsinálni, vannak általánosan népszerűtlen feladatok, a legproblémásabbak viszont azok, amiken minden nap túl kell esni, különben baj lesz, meg például büdös. A mosogatás, és a szemét levitele a két legjellemzőbb ezek közül, viszont a kukázásnak van egy nagyon különleges sajátossága, ami megkülönbözteti az összes többitől: nadrágot kell húzni.
Persze annak, aki mondjuk panelban lakik, lényegesen egyszerűbb, csak kilép a lépcsőházba, és bevágja a cuccot a szemétledobóba, de mondjuk egy nagyobb társasházban, vagy egy körfolyosós bérházban, ahol négy emeletet kell lépcsőzni, és közben 25 szomszéddal összefutni, mire megszabadulok az előszobában felhalmozódott pizzásdobozoktól, sokkal kényesebb feladat. Nyilván kézenfekvő lenne, hogy majd akkor, amikor megyek el otthonról, de tele van a kezem, meg el is felejtettem, meg a többiek is simán levihették volna. Na de ki?
A célunk ezzel a cikkel az, hogy bemutassunk néhány alapvető megoldást a fent felhozott, igen súlyos problémára.
Alapvető megoldási stratégiák:
Rotáció
A legigazságosabb munkaelosztás az egyszer te, egyszer én, egyszer ő, ez tök kézenfekvő, csak nyilván ezt a legnehezebb tartani. Mert elég, ha mondjuk valaki egy hétre haza- nyaralni- akárhova megy, és máris helyettesíteni kell, borulnak az arányok, aztán már senki nem tudja követni, hogy ki mikor mennyivel kevesebbszer tette meg a kukatúrát.
Telítettség
Talán a legegyszerűbb módszer. Elindulsz valahova, ránézel a kukára, hogy tele van-e, ha igen, leviszed, ha nem, otthagyod. Ezzel meg lehet akadályozni a tornyosuló szeméthalmokat, nagyjából igazságos is, kivéve persze akkor, ha valaki folyamatosan szaladgál egyetem, munkahely, barát/barátnő irányba, a lakótárs meg heti kétszer megy le a boltba mirelitpizzáért.
Szakosodás
Lehet kinevezni kukafelelőst is, de akkor mindenképp gondoskodjuk róla, hogy a többi házimunkára beosztott lakótárs is megfelelően hülye nevet kapjon. Mosó Masa. Porszopó. Edénynyaló.
Speciális esetek:
Aki belehányt
Igen. Most megfogod és kiviszed.
Macskafelelősség
Ha van macska a lakásban, akkor valószínűleg macskaalom is, amit ugye rendes gazdi napi kétszer kipucol. Ahhoz meg ugye nem kell szakértőnek lenni, hogy kitaláljuk, hogy a cicák végtermékeinek nem túl kellemes az illata, úgyhogy alomtisztítás után jobb nem a másik sorára várni, inkább kapásból szabaduljunk meg a cucctól.
Vendégváró
Figyelj, nem az én pofám fog égni, ha ezt anyád meglátja.
Az itt leírtak alapján most már szinte bárki ki tudja választani a háztartásához leginkább passzoló munkamódszert. Ha ezeket a szabályokat odafigyelve, gondosan betartjuk, sokkal egyszerűbben tudjuk kezelni ezt a mindennapjainkat mérgező, súlyos problémát. És olyan rohadt büdös se lesz. Kukázásra fel!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!