Jegyeket, bérleteket!

És a hét tanulsága: Nem minden animáció mese!

Három újdonság kerül a héten a mozikba. Jön egy animáció ami mese, jön egy másik ami nem mese. Na meg itt van a Lány a vonaton ami nem film, hanem könyv, de most film lett.

A lány a vonaton

A nagy sikerű könyv filmváltozata, mert minden egyes sikeres könyvet egy kötelezően legyártott film adaptáció kell, hogy kövessen. A sztorit nagyjából ismerhetik az olvasók. Van egy csaj, aki minden reggel ugyanazon a vonatjáraton ül. Egyszer aztán lát valamit, amit lehet, hogy mégsem látott, de ha mégis akkor az komoly. De végül abban sem biztos, hogy most akkor, mi van. Na erről szól a film. Mindezt thrillerként tálalva Emily Blunt főszereplésével.

Kubo és a varázshúrok

Nagyon bírtam a LAIKA stúdió eddigi animációs filmjeit. A Coralinet, a Paranormant és a A doboztrollokat is nagyon lehetett szeretni. Most egy újabb produkcióval jelentkezik a stúdió. Egy keleti hatású, szellemekkel és szörnyekkel küzdő kisfiú kalandos útját követhetjük végig. Az animáció megint formabontó, a figurák különlegesek és valószínű, hogy a kiskamaszok rá fognak cuppanni.

Virsliparti

Seth Rogenék valószínű betépve nézték meg egyszer a Toy Storyt és ebből lett a menekülő kaják története, akik éppen úgy élnek, lélegeznek, felizgulnak, mint mi emberek csak éppen ezt mi nem vesszük észre. Az alapötlet annyira beteg, hogy ezt muszáj lesz megnézni. A megevés elől menekülő kaják. Kurva jó!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!