Jamie Foxx és Katie Holmes többé nem titkolja, hogy ők egy pár

Egészen elképesztően hosszú ideig rejtegették.

Tegyük hozzá gyorsan, a nyilvánvalót rejtegették, vagyis na, a pletyka már régóta szárnyra kélt, és azóta is repked, hollywoodi berkekben nyílt titokként kezelték, de az biztos, hogy a sztárpár nem mutatkozott még kamerák előtt kéz-a-kézben.

A TMZ nevű vezető amerikai bulvároldal szerint konkrétan négy (!!!) évről beszélhetünk, Foxx és Holmes azóta vannak együtt. Vagyis utóbbi Tom Cruise-zal való szakítását követően egy évvel jöhettek össze körülbelül. 2016 tavaszán már szpottolták a színésznő jegygyűrűjét is, de a Django elszabadul főhősének sajtósa akkor még letagadta, hogy az ékszer a képviseltjétől származna.

De most eljött a pillanat, Malibu partjainál:

TMZ

Az éveken át tartó titkolózásban szerepet játszhatott Holmes Tom Cruise-zal kötött válási megállapodása is, amibe beleírták, hogy öt évig nem randizhat nyilvánosan senkivel. Fura feltétel, de a lényeg, hogy az idő lejárt, tik-takk, mi pedig tapsikolhatunk a turbékoló galamboknak!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!