Itt van az Eufória különleges Rue-témájú epizódjának előzetese

Hamarosan érkeznek a következő részek!

Az első évad után most először láthatjuk viszont az Emmy-díjas Zendayát a képernyőn. Természetesen ebben az 50 másodpercben is a már jól ismert és ikonikussá vált piros pulcsiban van.

A két hamarosan megjelenő „hídepizód” első trailere felidézi Rue és Jules majdnem sikeres menekülését az előző évad végéről. Az HBO hivatalos összefoglalója az epizódról – amely december 6-án kerül adásba – így hangzik:

Miután Jules otthagyta a vasútállomást és visszaesett, az első különleges epizód Rue karácsonyát mutatja be. Sam Levinson, a sorozat készítője írta és rendezte az epizódot, amelynek címe: Trouble Don’t Last Always. Szintén szerepet kap az első évadból is ismert Colman Domingo.

Ez aztán a Mikulás ajándéka!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!