Itt az első Braille-írásos okosóra

Az eszköz 3 év fejlesztői munka eredménye és még Stevie Wonder is beszerzett magának egyet.

Az egyik legjobb ötlet ezen a területen, a Braille Bricks óta, amiről itt írtunk. Miután a világon közel 300 millió embert érintő problémáról van szó, abszolút itt volt az ideje, hogy valamelyik cég kihasználva a modern technikát, előálljon egy ilyen eszközzel.

Dot smartwatch
boredpanda.com

A Dél-koreai Dot cég meg is tette, itt az első látássérülteknek készült okosóra. Nagyon kompakt kis eszközről van szó, mert nem csak arra figyeltek, hogy az óra bluetooth-on keresztül csatlakoztatható legyen mobilhoz (ami lássuk be, egy smartwatch esetében elég alap elvárás), de arra is, hogy a kijelzőjének sebessége állítható legyen.

Az óra alkalmas üzenetek, hívások fogadására, egyszerű, előre megírt üzenetek küldésére és különböző alkalmazások is elérhetőek vele.

Egyébként külön pacsi a gyártónak azért, hogy ilyen elegáns, letisztult eszközzel érkeztek, ha csak az esztétikumot nézzük, szívesen viselném ezt az órát!

A Braille-írásos smartwatch ára 320 dollár.

Az első okosóra vakok számára
boredpanda.com
Az első okosóra vakok számára
boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!