Ilyen lenne az Amerika Kapitány: Polgárháború alacsony költségvetéssel

Úgy tűnik, kevés pénzből is ütős Marvel filmet lehetne csinálni.

Az új Amerika Kapitány film horribilis összegből, körülbelül 250 millió dollárból készült el. Aki már látta, az úgyis tudja, hogy a látványvilág fantasztikus a színészek pedig tényleg megdolgoztak a pénzükért.

Low Budget Amerika Kapitány
www.giphy.com

De nyilván más úgy nekiállni a forgatásnak, hogy nincs rá ekkora keret, sőt, mondjuk egyheti kajapénzből kell megcsinálni a dolgot. Pár unatkozó hobbiszínész, akik korábban már más filmelőzetes low budget változatát is megcsinálták, elhatározta, hogy magukra öltik a szuperhős jelmezeket és igazságosztásba kezdenek. Így született meg ez a csoda is, ami amellett, hogy persze nagyon vicces, tényleg jól sikerült.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!