3 264 611 Ft, 146 támogató. Köszönjük!
Légy része az igazságnak!

Hujber Feri újra jófiú lett

A szombathelyi származású színész egy interjúban azt is elmondta, tudatosan készült a visszatérésre.

"Tudatosan készültem a visszatérésre, ezért fizikailag, szellemileg és lelkileg is dolgoztam magamon” - mesélte Hujber Ferenc, szombathelyi származású színész a HOT! magazinnak adott interjújában, amit a Bors szemlézett.

A többek közt a Valami Amerika-filmekből is ismert Hujber hosszú évek óta Londonban él családjával, most életmódváltásról nyilatkozott. Elmondta, már egy éve nem füvezik, jófiú lett, és vigyáz az egészségére minden téren.

Hujber közölte, az életmódváltását Bánfalvy Stúdió Funny Money című előadásának köszönheti, amiben együtt játszik például Ganxsta Zolee-val, valamint a Barátok közt két korábbi színészével, Varga Izabellával és Tihanyi-Tóth Csabával is.

A színész azt is elmondta, elméjét is tréningezi, sokat olvas és szöveget tanul. Sőt, még a szinkronba is visszafogadták. "A szinkronizálásnak nagyon örülök, mert volt, hogy linkeskedtem, és több ízben cserben hagytam a csapatot, de megbocsátottak nekem. A legnagyobb bók, amikor azt mondják: Semmit sem változtál, ugyanaz a mosolygós, fiatal bohém maradtál" - mondta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!