Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hova lettek az eredeti mémek?

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor mindenhol rage comicokba futottunk? Vagy Szomorú Keanura és társaira?
Hirdetés
Hirdetés

A 2008 és 2013 között körül még a csapból is ezek folytak, mindenki legnagyobb örömére. Akkoriban az ilyen mémek gyűjtőhelye a 9gag nevű amerikai viccoldal volt, amit többnyire a középiskolás és az egyetemista fiatalok látogattak. Itthon is szép számban rajongtak, és rajongnak most is az oldalért, habár az eredeti mémeknek már hűlt helye.

A rage comicok - tudjátok, a fekete-fehér paintben rajzolt kis képregények - valószínűleg abban a pillanatban kezdtek el eltűnni, amikor valakinek a szülei nekiálltak ilyeneket posztolgatni a Facebookra. A South Parkból már jól tudjuk, hogy csak addig menő valami, amíg a szüleink fel nem fedezik azt. Habár semmilyen tudományos vizsgálat nem támasztja alá a feltevésünket, azért sejtjük, hogy valami ilyesmi áll a háttérben.

Meg persze az is, hogy azok, akik ezeken a mémeken "nőttek fel", már tényleg felnőtt emberek. Az egykori egyetemisták már családokat alapítanak, sőt, akik a mémek fénykorában voltak középiskolások, már lassan az egyetemet is befejezik.

Nosztalgiázzunk egy kicsit!

Emlékeztek még mi volt az első rage comic? Valószínűleg nem, hiszen 2008-ban látott napvilágot ez a csoda, de most megmutatjuk nektek:

Minden így kezdődött
9gag.com

Meglepő mi? A mémek sikere egy olyan kis képregényből indult, ami azt mutatja be, ahogy visszacsapódik a víz a fenekünkre, amikor a WC-be pottyantunk. A sikerhez hozzátett a gyerekes humor, na meg az is, hogy olyan "sorsfordító" eseményt dolgoz fel, amit mindenki átélt már.

Az eredeti és a mém változat
9gag.com

A valóság után szabadon

Az internet népe pedig kapva kapott az ilyen képregények ötletén, és szinte egyszerre özönleni kezdtek az ilyen stílusban megrajzolt kis történetek. Ahogyan egyre több arckifejezésre volt szükség, úgy nőtt a mémgyárosok eszköztára. A paintben készült rajzokat gyakran valós szituációk, vagy emberek ihlették, így született meg többek között a jobbra látható alkotás is.

A képen egyébként egy koreai lánybanda tagja látható. Ő arról híresült el, hogy amikor nevet, akkor annyira összehúzza a szemeit, hogy néhány ember abban is kételkedik, hogy ilyenkor lát bármit is. A nevetéséből pedig gyorsan mém lett, és mára már a világ minden pontján ismert kifejezés a "szemmosoly".

Aztán a vicces elszólásokat később már nem rage comicokban tették halhatatlanná a mémgyártók, hanem egyéni képekként. Így született meg többek között a már előbb említett Szomorú Keanu is. Nagy befolyása volt a popkultúrának ezekre a mémekre, hiszen csak azok híresültek el, amiket szinte mindenki ismert. Ilyenek voltak a például a Ponyvaregényből kiragadott jelenetek, de Grumpy Cat is hasonlóan lett netceleb.

A leghíresebbek közülük a "Too damn high" azaz a "kicseszettül magas" poénokat bemutató képek voltak. Az idézet egy Jimmy McMillan nevű politikustól jött, aki arról beszélt, hogy mennyire magas az albérletek ára. Persze az internet népe gyorsan átírta a szöveget, és néhány napon belül már arról is panaszkodtak, hogy milyen magasan van a sütis köcsög. Azért ez a nyerő:

MINDEN kicseszettül magas
9gag.com

Az internetes kultúra alapkövei?

Valakik szerint ezek a képek legalább annyira hozzátartoznak az emberiség történetéhez, mint a barlangrajzok. Szerintük a mém, mint alkotás, az internetes művészet fejlődésének egy fontos állomása, hiszen ezeknek külön stílusa, alapelvei és követendő példái vannak.

Kíváncsian várjuk, hogy a rajzkönyvekben a kubizmus és a neoklasszicizmus között mikor jelenik meg mondjuk Hitetlen Jackie Chan, mint a művészeti irányzat egyik példája. Abban viszont már csak reménykedni tudunk, hogy ha egyszer eltűnnek az emberek a Földről, akkor nem csak ezek őrzik meg a emlékünket.

Jelenleg viszont egy ilyen visszatérő mém sincs mainstream médiában. Jellemző, hogy manapság egy mém csak néhány napig érdekesség, utána az emberek gyorsan túllépnek rajta. Ilyen volt a színváltós ruha , amitől nagyjából egy hétig fejét vesztette az internet, de azóta nem is hallunk róla.

Azért kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz az internet következő nagy dobása, és reméljük, hogy annyit fogunk rajta nevetni, mint régen a rage comicokon. Zárásul pedig itt hagyjuk nektek a legnagyobb port kavart mémet, amin szinte mindenki megbotránkozott. Valaki csak röhögött rajta, valaki elhányta tőle magát, valakik meg... hát, beindultak rá:

Mit csinálj, ha tusolás közben hív a természet?
9gag.com

Hát igen... tényleg reméljük, hogy nem ezek őrzik majd az emlékünket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés