Amikor pár éve elkezdtem blogot írni, nagyjából arra számítottam, hogy majd így a barátaim, meg a régebbi követőim tumblr-ről fogják olvasni, meg mondjuk azok a lányok, akiket úgy próbálok felszedni, hogy megmutatom nekik milyen mély és költői is vagyok, amikor épp nem a Vittulában alszom részegen. Ez egy darabig így is ment, aztán ahogy egyre többen rábukkantak, egy kritikus pont után robbant az egész, és most tinik százai, sőt néha ezrei osztogatják meg a személyes kis picsogásaimat.
Még gimis koromban vezettem blogot a b13.hu-n, ami azóta megszűnt, tumblr-ön meg inkább az ilyen viccesnek szánt trash dolgokat nyomattam, de egy idő után elkezdett hiányozni a nyilvános nyafogás, úgyhogy kezdtem egy blogot, ahol így tök őszintén kiírom magamból ami épp nyomaszt. Gyakorlatilag egy napló az egész, valószínűleg csak azért csinálom a neten, mert jól esik, ha néha valaki virtuálisan megveregeti a vállam és közli, hogy minden rendben lesz, és mondjuk szerencsésebb, ha ezeket a dolgokat csak idegenek hallják, és nem pedig mondjuk anyám.
Aztán elkezdtek ilyen furcsa dolgok történni, mint hogy például 100 note fölé ment egy posztom. Aztán volt ami 1000 fölé, aztán meg már 2000 fölé is. A személyes kis agyalásaim százak osztották meg az oldalukon, hozzáírták a saját bajaikat, vagy mondjuk bíztatónak szánt kommenteket, és az egészből egy oraveczi vállveregetős, inspirációs, együttérzős nyálesés lett, amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Nem is nagyon írtam az elmúlt pár hónapban, és nem is feltétlenül azért, mert a tinilány-közönséget nem tartom elég jónak magamhoz, egyszerűen csak nem tudok mit csinálni azzal, hogy az én bajaimról ennyien olvasnak, és ennyien próbálnak megnyugvást, vagy a franc se tudja mit találni bennük.
Szerintem túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a generációnk úgy általában elég szarul van, az embereknek meg jól esik látni, hogy mások is szenvednek. Nem azért, mert kárörvendünk, vagy ilyesmi, egyszerűen csak szereti elhitetni velünk a külvilág, hogy az a normális, ha az ember tök jól érzi magát, aki meg nem, az egy kis kamudepressziós, elkényeztetett hülyegyerek, akinek semmi oka panaszkodni, másoknak például sokkal rosszabb, Afrikában éheznek, Szíriában meg háború van, úgyhogy kussolj és csináld a leckéd! Az az igazság, hogy teljesen normális dolog rosszul érezni magunkat, és jó arról olvasni, hogy más is van néha így. Attól, hogy úgy érezzük, baj van, nem velünk van a baj. És ezért lehet az, hogy ha valaki egy kicsit megengedi magának, hogy picsog, az egy csomó ember eddig elfojtott picsogásává válhat, az internet ennek meg tökéletes táptalaja.
A saját blogomat nyilván nyuszi vagyok most idelinkelni, de egyáltalán nem egyedi az eset, úgyhogy a dolgok szemléltetése céljából itt van a szerkesztő engedélyével az otthonmaszturbálok blog, ami a legnagyobbat futotta annak idején a témában. Ti pedig ne féljetek kimutatni, ha nem vagytok jól, attól még nem lesztek emók, bár mondjuk az emo épp megint menő, de nem úgy mint a 2000-es évek elején, hanem most ilyen underground-menő, a Pill Friends, meg az American Football tök jó kis bandák, keressetek rá!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
