Bár egyre inkább kezd elterjedni, a "fogadj el mindenkit olyannak, amilyen" felfogás, a világon még mindig több millióan küzdenek az anorexiával. Hogy miért? Mert bár elcsépelt, de igaz: mindenhonnan a vékony modellek köszönnek vissza, és még Beyonce szép kerek idomaiból is lecsípnek, ha a címlapra kerül. Hát ezért.
A minap a kezembe került egy magazin, melyet háromféle borítóval vehet meg a cikkekre éhes nő. Az egyiken egy túlsúlyos, ám annál vidámabb hölgy, a másikon egy magát robotlánynak nevező, művégtaggal élő fiatal lány, a harmadikon pedig a pigmenthiánnyal küzdő "foltos lány a tévéből". Elmosolyodtam, amikor megvettem az újságot, hisz valóban egyre jobb irányba haladunk, már ami az elfogadást illeti. Azonban ez csak egy példa, a másik kilenc mellett. A másik kilenc mellett, melyek címlapján változatlanul vékony, tökéletesnek mondott szépségek mosolyognak ránk.
Nem mindenkire van jó hatással az előbb említett jelenség. Van, akit inspirál persze és elkezd edzeni, meg sminkelni és fodrászhoz járni, azonban sokaknál ez mégis más hatást vált ki. Akik nem azt látják, hogy maga Beyonce is fel van háborodva, amiért lephotoshoppolják az idomait, hanem azt, hogy minden híresség tökéletes. Nekik készült a következő sorozat.
Nem visszaélés történt a sztárok fotóival, csupán egy projekt, amely fel szeretné hívni a figyelmet az anorexia veszélyeire és arra, hogy mekkora baj is ez a társadalmunkban. A Freaking News nemrég versenyt hirdetett az alábbi kiírással:
Segítsünk megelőzni az anorexiát a hírességek és a politikusok körében azzal, hogy megmutatjuk, hogyan néznének ki, ha valóban ezzel a betegséggel küzdenének. Talán, ha meglátják magukról az alábbi anorexiás képeket, majd kétszer meggondolják, mit tesznek.
Talán az üzenet (és vele együtt a projekt is) kicsit keményre sikerült, de így talán eléri a kívánt hatást - és nem csak a celebek körében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!