A karácsonyi ajándékok beszerzésén túl számomra a becsomagolásuk is igen nagy tortúrát szokott jelenteni. Rengeteg celluxot használok, nem egyenesen vágom le a csomagolópapírt, a végén pedig egy nagy gyűrött maszlag lesz belőle. Többször követtem el azt a hibát, hogy egy dobozt nem teljesen csomagoltam be és körülbelül így nézett ki:
De idén más lesz. A Youtube-nak köszönhetően most már remélhetőleg sokkal könnyebben fog menni az egész. Az egyik felhasználó egy japán módszert osztott meg a közönséggel, amivel 2 perc alatt egy egyszerű és igényes csomagolást készíthetünk el.
Fontos, hogy a papír mérete akkora legyen, hogy saccperkábé befedje az oldalakat, majd helyezzük el a dobozt középre úgy, hogy ha elforgatjuk, úgy is jusson csomagolópapír az oldalára. A videó adja magát, több magyarázatra nem szorul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!