Ha igazán állati zenére vágysz, hallgasd meg ennek az orangutánnak a kislemezét!

A 20 éves Klue-t nagyon tehetséges, kíváncsi és kreatív jellemnek írták le a gondozói.

A dél-ausztráliai Adelaide-i Állatkert egyik szumátrai orangutánja nem panaszkodhat arra, hogy nem tudja megvalósítani önmagát: kislemez formájában kiadták szerzeményeit a veszélyeztetett faj világnapja alkalmából.

És hogy hogy született meg a dal? Klue egy zenekészítő alkalmazás segítségével alkotta meg a Give me a Klue-t.

Itt te is meghallgathatod a zeneszerző első művét

Az állatkert főemlősökkel foglalkozó gondozója -aki egyben a kislemez producere is-, Pij Olijnyk szerint Kluet brilliáns elme, nagyon játékos és érdeklődő.

Az orangután-világnap alkalmából közzétett dalt az Adalaide-e Állatkert honlapján lehet megvenni. Mindenki annyit utal érte, amennyit jónak lát, a befolyó összeg pedig az állatkert orangutánjainak ellátására megy majd.

A szumátrai orangután súlyosan veszélyeztetett faj, aminek mára csak 4-7 ezer példánya maradt a vadonban, és évente nagyjából ezerrel csökken a számuk, elsősorban a természetes élőhelyeik elvesztése miatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!